Egyes tagállamok lassabban költenek az átlagnál, és így nő az a veszély, hogy elveszítik az alapokat – jelentette ki a litván Dalia Grybauskaité, a pénzügyi tervezésért és költségvetésért felelős uniós biztos, amikor bemutatta az EU legfrissebb, 2007-es költségvetési jelentését. E szerint Magyarország a 2004– 2006 között rendelkezésére álló felzárkóztatási (kohéziós) forrásoknak csak a 67 százalékát használta fel 2008 közepéig, miközben az EU 27-ek átlagos felhasználási rátája 82 százalékot mutat. Mindez ellentétben áll Danuta Hübner regionális politikáért felelős biztos korábbi dicséreteivel, amelyek szerint a Gyurcsány-kormány első az uniós pénzek felhasználási arányát illetően. Bajnai Gordon gazdasági miniszter szerint a strukturális források felhasználásában hazánk mintegy 92 százalékos teljesítményt nyújt, így a 67 százalék azt mutatja, hogy a nagy közlekedési és környezetvédelmi infrastrukturális beruházásoknál lassabb az uniós támogatások lehívása, ami ronthatja a mérleget. Hazánk a 25 tagállam közül a 18. helyen áll 67 százalékos felhasználási arányával. Az összes tagállam közül Írország és Ausztria a legjobb, a keretösszegek 92 százalékának a felhasználásával. A 2007-ben kapott EU-támogatás Litvániában jelenti a bruttó nemzeti jövedelem legmagasabb százalékarányát. A litván adat 3,88, a magyar 2,6 százalék.
EU-s pénzek: hazánk csak 67 százalékon
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!