Szeptemberben az MSZP kezdeményezni fogja a gyülekezési törvényről tartott ötpárti tárgyalások folytatását, és ezzel párhuzamosan előkészítik a gyalázkodással kapcsolatos törvénymódosítást is – jelentette ki tegnap Bárándy Gergely, az Alkotmánybíróságon a múlt héten elbukott gyűlöletbeszéd-törvény alkotója. A Magyar Nemzet érdeklődésére, hogy a gyalázkodásról szóló törvénytervezet szocialisták által elképzelt változata szankcionálná-e azt, ha valaki például vörös csillagos trikót hord, s ezzel félelmet ébreszt valakiben, Bárándy Gergely úgy válaszolt: ezt a kérdést az önkényuralmi jelképekről szóló törvény rendezi.
Ma teszi egyébként közzé döntését az Európai Emberi Jogi Bíróság a vörös csillag viselésének tilalma miatt indított perben – tudatta a testület internetes oldalán olvasható közleményében. Vajnai Attila, a Munkáspárt egykori, a Magyarországi Munkáspárt 2006 jelenlegi alelnöke azt követően indított pert a magyar állam ellen Strasbourgban, hogy idehaza jogerősen elmarasztalták a hazai jogszabályok által tiltott önkényuralmi jelképnek minősített vörös csillag viselése miatt.
Nem kegyelmez az időjárás még napokig, aztán jön a nagy fordulat
