Ezüst a női tőrözőktől

Munkatársunktól
2008. 07. 19. 19:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tegnap sem maradtak érem nélkül vívóink a kijevi Európa-bajnokságon, s immár teljes a kollekció: a párbajtőröző Imre Géza és Hormay Adrien aranya, valamint a kardozó Benkó Réka bronza után női tőrcsapatunk ezüstérmes lett.
A Mohamed Aida, Knapek Edina, Varga Gabriella, Ujlaky Virginie összeállítású együttesünk címvédőként léphetett pástra, s rögtön az első találkozóján a nyolc között a tűzzel játszott, de végül nem „égett” meg, 14-18-ról fordítva, a hosszabbításban 21-20-ra verte a németeket. Az összecsapást a Mohamed helyére becserélt fiatal Ujlaky fordította meg, aki két másodperccel a mérkőzésidő letelte előtt egyenlített, majd a ráadás egy percben bevitte a mindent eldöntő találatot. Ezt követően a lengyelek ellen is kiválóan vívott, és mivel hozzá hasonlóan Knapek is megnyerte mindhárom asszóját, csapatunk ezen a találkozón könnyedén, 42-34-re győzött. Este az aranyéremért ugyanúgy az oroszok voltak az ellenfelek, mint tavaly a genti Eb-n, és most visszavágtak: ha csak egy tussal is, de 31-30-ra nyertek. S ezúttal Ujlaky volt a drámai végjáték áldozata, hiába állt fel a pástra 27-26-os vezetés birtokában, a rutinos Bojko 5-3-ra legyőzte.
„Picit szomorúak vagyunk az elvesztett döntő miatt, de ez az ezüst arra mindenképpen jó, hogy a következő egy hónapban még többet dolgozzunk, hiszen a csapatnak az olimpián kell a legjobban szerepelnie” – mondta az MTI-nek Knapek Edina. S erre rímeltek Bernát Zoltán szövetségi kapitány szavai is: „Jól vívtak a lányok, Ujlaky igazi csapatembernek bizonyult, nem véletlenül cseréltem őt be a reggeli, németek elleni negyeddöntőben. Most hazamegyünk és folytatjuk a pekingi felkészülést, hiszem, hogy az elvégzett rengeteg munka gyümölcse Kínában érik be.”
A tavalyi szentpétervári vb-n aranyérmes férfi kardcsapatunk jóval a várakozás alatt szerepelt, ugyanis a Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron, Decsi Tamás, Lontay Balázs összetételű kvartett csak hetedik lett. A nyolc között Nemcsikék úgy kaptak ki 45-35-re a románoktól, hogy a Sydney-ben egyéni olimpiai bajnoki címet szerzett Covaliu egyetlen asszóját sem tudta megnyerni. Ám negyedik párban Siriteanu 5-0-ra lekaszabolta Decsit, és innen már nem volt visszaút. Együttesünk ezután a házigazda ukránoktól is kikapott (40-45), és a németek 45-38-as legyőzése csupán a hetedik hely megszerzését jelentette. S mivel a csapatból egyéniben sem jutott senki a legjobb négy közé, az olimpiáig még dolgos napok várnak Nemcsikékre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.