(felkel-e a keljfeljancsi )

Én nem tudom, mindenki számára ismerős-e a keljfeljancsi mechanizmusa. A kis pókhasú figurát muszájfelállninak is nevezik, mivel bármilyen helyzetből kötelességszerűen felpattan, s némi ingadozás után stabilan álló helyzetben marad. A minap volt szerencsém megjavítani egy elromlott keljfeljancsit; szétnyílt pocakján át hozzáfértem roppant egyszerű belső szerkezetéhez, amelynek alapeleme egy alulra rögzített félgömb formájú fém nehezék. Ha ez a félgömb elmozdul, a muszájfelállniból muszájfeküdni lesz, s egy tehetetlenül fekvő keljfeljancsi bizony nagyon szomorú látvány.
Őszintén szólva engem a Szabad Demokraták Szövetsége mindig erre a figurára emlékeztetett, bár annak mulatságos volta nélkül. A mulatságosság ugyanis, ha ártalmatlan, rokonszenvet ébreszt, az SZDSZ viszont mindig valami rosszízű kétkedést keltett fel bennem, annak ellenére, hogy soha sem vontam kétségbe alapítóinak intellektuális erejét és képességeit. Gyanakvásomat talán az táplálta, hogy ezt a szellemi erőt a párt vezetése szinte a kezdetektől fogva önérdekű politikai mesterkedésre használta fel, fennen hirdetett liberalizmusát pedig fennhéjázássá silányította. Fodor Gábor, akiben – tudomásom szerint – Kis János-i tanítványt tisztelhetünk, azonban most, elnökségének kezdetén határozottan kijelentette, hogy a szabad demokraták jövőbeni ténykedését a liberális értékek preferálása mellett az ország érdekeinek rendelik alá. Az ő szájából általában minden be- és kijelentés szépen hangzik, s nem nélkülöz némi elvi fennhangot, most azonban fenti alapvetéséhez gyakorlatiasan azonnal hozzátette: az előre hozott választások nem szolgálnák az ország érdekét. Lehet, miszerint eme vélekedése nem végleges, de az mindenesetre szembetűnik, hogy az előre hozott választás legelsősorban is, a mostani állapotok szerint, az SZDSZ érdekét nem szolgálná. Kiinduló példánknál maradva ugyanis jelenleg a keljfeljancsi épp hanyatt fekszik a földön, s mivel nincs lába, rúgkapálózni is képtelen.
No de! Hasonló helyzet az elmúlt évek során már többször előfordult, s történeti tény, hogy a muszájfelállni effektus ez ideig az alkalmatos időben mindig bekövetkezett. Nem tudni tulajdonképpen, mi az a gravitációt érvényre juttató tömeg és súly, ami a szabad demokraták pártját talpra rántja. Volt kezdetben a kommunistaellenesség, közben a „szürkeállomány” mítosza, a liberális publicisták teljesítménye, a demokratikus rend chartás féltése, a hasonulás az MSZP-hez, a szélsőjobb handabandája, Kuncze torgyáni méretű jópofasága, s hogy most mi van és mi lesz, Arany János jelzőjét használva: a fene tudja. De valami lesz, ezt biztosra vehetjük. (Esetleg éppen az előre hozás helyeslése.)
A keljfeljancsi jelenleg meghibásodni látszik, de itt a nyár, az uborkaszezon, valószínűleg lesz idő az elromlott szerkezet reparálására. Az SZDSZ-elnökválasztók kétfős többsége Fodorban vélte megtalálni a legjobb szerelőt, aki szinte első megnyilvánulásaként visszatérésre kérte a legfajsúlyosabb alapító személyiségeket: Kis Jánost, Tölgyessy Pétert, Tamás Gáspár Miklóst. Mint mondottuk, a keljfeljancsi talpazatába súlyos és stabil nehezék kell. Ez volna az? Vajon a fent nevezett koponyáknak van-e kedvük a visszatéréshez? Az is alapkérdés, hogy a Fodor által említett „ország érdeke” valójában mennyit nyom a latban. Egyáltalán: a miniszteri bársonyszéket már többször kipróbált kétfős többségű elnök miképpen tudja tévedhetetlenül meghatározni ezt az érdeket?
Én magam, bár ebben egyáltalán nem vagyok biztos, azt hiszem, hogy a botcsinálta politikus Kókával a keljfeljancsi fekve maradt volna. Fodor Gábor elnöksége az SZDSZ számára reális, bár bizonytalan esély. Húsz éve ismert arc, lényegében rutinos, de nem elhasznált politikai személyiség. Magas szinten ismeri a liberális közhelyeket. Realitásérzéke sem csekély. Hogy mindez elég lesz-e a feltápászkodáshoz, én nem tudom…