Gyurcsány Ferenc nem mondott igazat, még saját magával szemben is mást állított az adócsökkentésről. Veres János sem a jövedéki adó ügyében, sem az alapvető élelmiszerek áfacsökkentésének ügyében nem mondott igazat, hiszen lehet mérsékelni a benzinnél a jövedéki adó mértékét és az alapvető élelmiszereknél is az áfakulcsokat – jelentette ki Varga Mihály, miután a párt elnöksége áttekintette a Fidesz közelmúltban tett javaslatainak helyzetét.
Az alelnök emlékeztetett: a Fidesz a közelmúltban javaslatcsomagot készített, amely az üzemanyag, elsősorban a benzin jövedéki adójának csökkentését, az alapvető élelmiszerek, a távfűtés áfatartalmának mérséklését tartalmazta. Hangsúlyozta: a Fidesznek, mint mindig, most is az a célja, hogy javaslataiból legyen valami.
Daróczi Dávid kormányszóvivő reagálásában közölte: a közgazdászokkal vitatkozik az Orbán-kormány pénzügyminisztere, ők mondják ugyanis azt, hogy a Fidesz javaslatai nagyobb bajt okoznak, mint amit megoldanának. – Lehet a benzin árát csökkenteni pár forinttal, csak az elviszi másfél havi nyugdíj árát, lehet olcsóbb a tarja száz-egynéhány forinttal, csak akkor nem jut egy fillér sem a gyógyszerárak féken tartására, és csaknem egy évig nem jut pénz családi pótlékra senkinek – tolmácsolta a kormány érveit Daróczi.
Orbán Viktor ugyanakkor arról beszélt tegnap, hogy bízik javaslataik elfogadásában, és a mai házbizottsági ülésen a parlamenti pártok még megegyezhetnének arról, hogy az Országgyűlés elé kerüljön a csomag. – A helyzet súlyos, és a világgazdaság híreiből látszik, hogy még rosszabb lesz – mondta Orbán.
Az SZDSZ korábban demagóg szavazatvásárlási akciónak minősítette a Fidesz javaslatát, az MDF viszont egyetértett az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentésével.
Újra egy belső égésű motoros autó a rekorder a 0-400 km/h-ra történő gyorsulásban + videó
