Formán kívül is remek

2008. 07. 31. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Zsivótzky Gyula 1965. szeptember 4-én történetesen Debrecenben dobta az első világcsúcsát – 73,74 métert -, és a tavaly elhunyt olimpiai bajnok emlékére ugyanitt megrendezett Uniqa atlétikai magyar bajnokságon is a kalapácsvetés hozta a legjobb eredményt, amint azt persze borítékolhattuk is. Az idén Lahtiban már 81,96 méterig jutott, s ezzel a 84,51-tel álló fehérorosz Ivan Tyihon mögött világranglista-második Pars Krisztián egészen kiváló sorozatot produkált: a győztes, 81,68-as dobása mellé 81,31-es és 81,22-es bejegyzés is került az eredménylapjára. (A 81,68-nál is csak ő maga és Tyihon hajította messzebbre a szert idén a világon.)
Erre mondják, hogy mindez több mint ígéretes az olimpia előtt; feltéve, ha már nem lőtte el az összes idei puskaporát. A Dobó SE 26 éves versenyzője szerint azonban erről szó sincs: „Júniusban és júliusban a versenyszezon számomra csupán arról szólt, hogy a dobások mozdulatsorát begyakoroljam. A tavaly év végi vállműtétem után össze is állt a mozgásom, de azt nem mondanám, hogy már formában vagyok. Ez nekem ugyanis azt jelenti, hogy nem erőből megy a dobás, hanem lazán, meg tudom gyorsítani, képes vagyok robbantani. És ez most még nincs meg. Ami azonban egyáltalán nem baj, mert ezt időzíteni kell, és az edzőmmel, Németh Pali bácsival természetesen az olimpiára tervezzük kihegyezni a formát” – jegyezte meg Pars, aki szerint, ha minden tökéletesen alakul, akkor Pekingben egy, de jó esetben másfél méterrel nagyobbat dobhat, mint az ob-n. Négy éve Athénban ötödik volt, a tavalyi oszakai vb-n szintúgy, és most már nagyon szeretne egy világversenyes érmet. Éppen ezért, vallotta be, a pekingi ezüstérmet előre aláírná.
A diszkoszvető Kővágó Zoltánnak már van olimpiai ezüstje, Athénban a dobogó harmadik fokáról azt követően lépett eggyel fentebb, hogy Fazekas Róbertet doppingvétség miatt megfosztották az aranytól. Az ob előtt Kővágó, valamint a tavalyi vb-n ötödik Máté Gábor már megdobta az olimpiai A szintet, igaz, idén egyikük sem brillírozott. Mátét 66,32 méteres eredménye a világranglistán a 12., Kővágót a 65,61-gyel a 14. helyre sorolta. Az eltiltását letöltött, sérüléssel küszködő Fazekas ugyanakkor a múlt szerdán Varasdon elért 62,98-as dobásával az első harmincba sem fért be, és az ob kínálta számára az utolsó esélyt, hogy a 64,50-es A szint teljesítésével bekerüljön az olimpiai csapatba.
S e teher mellett még másik is nehezedett rá – ami a mezőnyből mindenkire –, nevezetesen, hogy erős hátszél fújt. A diszkoszvetőket tudniillik a szembeszél segíti azáltal, hogy alákap a szernek. A bemelegítőpályán éppen ez volt a helyzet, és mivel itt is megrendezhették volna a versenyt, a mezőny kérte is ezt, ám főként az élő televíziós közvetítésre való hivatkozással az illetékesek elvetették az ötletet. „Azon a pályán megdobtam volna a szintet, ezen nincs esélyem, a szél legalább három métert levesz belőle…” – jegyezte meg a kezdés előtt lakonikusan Fazekas, és ha hihetünk a számításának, akkor meglett volna az A szintje, mert 62,89-cel zárt a második helyen. Az aranyéremért Kővágónak 64,32-t kellett dobnia, Máté pedig 60,67-tel lett bronzérmes. Mindazonáltal Fazekas még nem adja fel, holnap elindul a ljubljanai nemzetközi versenyen, ami az „utolsó utáni” lehetőség a csapatba kerülésre.
Női 3000 méter akadályon Tóth Lívia szintteljesítése az utolsó vizesároknál úszott el, ahol az utóbbi évek legpechesebb magyar atlétája megbotlott (a 2006-os göteborgi Eb-n az európai ranglista 6. helyezettjeként előfutamában biztos továbbjutó helyen öt méterrel a cél előtt sérült meg, s esett ki), és Vaszi Tünde sem jutott ki Pekingbe. A korábbi Eb-3. és vb-4. helyezett, idén sérüléssel bajlódó távolugrónő 641 centivel nyerte meg az ob-t, és 660-ra lett volna szüksége. Férfi 800 méteren pedig Kazi Tamásnak hiába segített két „nyúl” is, hogy meglegyen a B szint, ő sem járt sikerrel, sőt még a bajnokságot sem nyerte meg.
Így az ob előtt meglevő húszfős pekingi atlétacsapatunk nemhogy bővült volna, azért kell szorítani, hogy a létszám ne csökkenjen, a most sem teljesen egészséges vb-bronzérmes Zsivoczky Attila, valamint a magasugró Győrffy Dóra az elutazás napjáig felépüljön. S persze, holnap Szlovéniában még történhet csoda.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.