A Románia elleni, múlt heti kettős mérkőzés után – szerdán Kolozsváron két góllal győzött az ellenfél, pénteken Nyíregyházán döntetlen született – női kézilabda-válogatottunk Skandináviában folytatja olimpiai felkészülését. A csapat kedden és szerdán Larvik városában kétszer tesztel Norvégia ellen, pénteken és szombaton pedig már Dániában szerepel a Scandinavian Open nemzetközi tornán. A viadal nevét nemcsak a helyszín, hanem a résztvevők köre is indokolja, a magyar válogatott az egyetlen „kakukktojás”. Együttesünk a Helsingében rendezendő elődöntőben a házigazda dánokkal találkozik, majd másnap, az eredményektől függően, a másik ágról Norvégia vagy Svédország lesz az ellenfele. Utóbbi alakulat egyébként egyben az első vetélytárs is az olimpián, augusztus 9-én. Hajdu János szövetségi kapitány július 29-én, kedden hozza nyilvánosságra tizennégy fős pekingi utazó keretét, de annyit már most elárult, hogy az egyik kérdéses poszton, jobb szélen Bódi Bernadett olyan meggyőző teljesítményt nyújtott, hogy neki helye lesz a tizennégy kiválasztott között.
Bár az év fő versenye természetesen az olimpia, tegnap este átmenetileg a decemberi macedóniai Európa-bajnokság került a középpontba. Ekkor ejtették meg ugyanis az egyik helyszínen, Ohridban a torna sorsolását, amelyen Magyarország elképesztően, példátlanul nehéz csoportba került. Együttesünket a kiemeléskor a második kalapba helyezték, és az elsőből Franciaországot, a harmadikból Dániát, a negyedikből Romániát húzták mellé. Bár a négy riválisból három továbbjut, ezúttal még a harmadik helyért is meg kell küzdeni. Az ág a B csoport miatt már valamivel elviselhetőbbnek tűnik, de ennyire még korai előre tekinteni.
A sorsolás eredménye, A csoport: Franciország, Magyarország, Dánia, Románia; B: Norvégia, Portugália, Spanyolország, Ukrajna; C: Oroszország, Svédország, Ausztria, Fehéroroszország; D: Németország, Horvátország, Macedónia, Szerbia.
Két ország elkezdte bombázni egymást és a helyzet súlyosbodása várható + fotók
