Bár háborút indítottak ellenünk, átadjuk Ehud Goldvasszert és Eldad Regevet – mondta Vafik Szafa, a Hezbollah gerillacsoport egyik szóvivője a két koporsó előtt, akit az MTI idézett. A fogolycsere közép-európai idő szerint fél kilenc körül kezdődött meg, a formalitásokat a határon, a libanoni Nakúra és az izraeli Rós-Hanikra között bonyolították le a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) közvetítésével. A Hezbollah gerillái 2006. július 12-én ejtették fogságba izraeli területen a libanoni határ közelében Ehud Goldvasszer és Eldad Regev izraeli tartalékos katonákat, akiket magukkal hurcoltak Libanonba. Izrael ezt követően háborút indított a Hezbollah ellen, hivatalosan a két katona felkutatása céljából. A 34 napig tartó összecsapásokban mintegy ezerkétszáz libanoni és százhatvan izraeli vesztette életét, ám Regevet és Goldvasszert nem sikerült fellelniük.
A két, fogságba esett izraeli katona háza előtt összegyűlt családtagok, barátok és szomszédok könnyekben törtek ki, amikor a tévéképernyőn meglátták a fekete koporsókat. „Ezért megfizetsz, Naszrallah” – mondták többen a zokogó gyászolók közül a két észak-izraeli településen, Haszan Naszrallah sejkre, a Hezbollah vezetőjére utalva. A két katona holtteste az ICRC szerint igen rossz állapotban volt, és az izraeli hadsereg orvosai DNS-teszt segítségével tudta csak megállapítani személyazonosságukat.
A koporsók átadása után az egyezmény szerint Izrael elengedte az öt libanoni foglyot, akiknek Simon Peresz izraeli elnök előző este megkegyelmezett. A szabadulók között van a Palesztinai Felszabadítási Fronthoz tartozó Szamír al-Kuntár, akit 1980-ban ötszörös életfogytiglanra és további 47 évre ítélték, mert megölt egy izraeli rendőrt, egy polgári személyt és annak a lányát. A másik négy személy a 2006 nyarán vívott háborúban esett fogságba. A libanoni foglyokat szerdán kora reggel az egyik határ menti izraeli katonai támaszpontra szállították. Tegnap munkaszünetet hirdettek Libanonban a hazatérő egykori foglyok, főként Szamír al-Kuntár tiszteletére. A bejrúti fogadáson megjelent Michel Suleiman államfő és Fuád Szinjóra miniszterelnök, valamint a parlament elnöke, Nabih Berri is.
Örül a Hamász. A Gázai övezetet uraló Hamász palesztin iszlamista mozgalom az „ellenállás és a Hezbollah nagy győzelmének” nevezte a foglyok és a holttestek cseréjét. Iszmail Haníje, a nemzetközileg el nem ismert Hamász-párti palesztin kormányfő kijelentette, ők is várják Izrael ajánlatát a Hamász által elfogott Gilád Salitért, mivel tagjaik közül több ezren vannak izraeli börtönökben.
Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak ki a bankok az állami támogatások farvizén
