Pichler Ferenc pénzügyminisztériumi szóvivőnél arról érdeklődtünk, hogy főnöke tervez-e bocsánatkérést az MSZP által kezdeményezett, a Fidesz áfacsökkentési javaslatairól szóló tanácskozáson több percen át tartó kirohanásáért. A sajtófőnök szavai szerint sem a sajtóból, sem házon belül nem értesült az esetről, noha erről lapunk mellett több televízió- és rádiócsatorna is beszámolt. Veresnél akkor szakadt el a cérna, amikor Varga Mihály, a költségvetési bizottság fideszes elnöke őt és a miniszterelnököt tette felelőssé az ország gazdasági hiteltelenségéért. A szocialista tárcavezető a bizottsági ülést vezető elnök szavába vágva, önmagából kikelve azt üvöltözte, „vonja vissza!”, „hazudik!”, „hogy enged meg ilyet magának!?”, majd feldúlva elhagyta az üléstermet.
Pichlernél érdeklődtünk afelől is, hogy a miniszter hogyan értékeli fia, Veres Gábor másnapi, az előbbihez kísértetiesen hasonló viselkedését. A Veres fiú lapunk, valamint a Hír Televízió újságírója ellen fogalmazott meg magánvádat. Nála azután telt be a pohár, hogy a bírósági tárgyaláson többször is eltért a tárgytól, ellentmondásba keveredett önmagával, és erre a bírónő is figyelmeztette. A feszültséget a terem elhagyásával és ajtócsapkodással vezette le, ám előtte a bíró és a vádlottak felé a „k…a anyátok!” felkiáltást intézte.
A tárgyalást levezető bírónő az esetet jegyzőkönyveztette, majd közölte, hogy feljelentést tesz. Ezek után Gábor testvére, a tanúként jelen lévő Tamás is a családi gyakorlatnak megfelelően járt el, bár kétségkívül diszkrétebben: ő üvöltözés nélkül vágta be maga után az ajtót. Mindez azelőtt történt, hogy a bírónő a tárgyalást lezárta volna.
A Veres család feje szerdán nem először mutatott példát kulturálatlan viselkedésből. Emlékezetes: korábban a Hír tévé kameráját fejelte le, amit annak ellenére letagadott, hogy a kamera rögzítette az esetet.
Pár hónappal később ugyancsak a Hír Televíziót érte el a pénzügyér dühe: ekkor a csatorna riporterét lökte neki egy kameraállványnak. A korábbi incidenshez hasonlóan ezt is letagadta, pedig azt nemcsak a Hír Televízió, hanem egy másik adó operatőre is rögzítette.
Vezércikk a 7. oldalon
Itt a rendelet a fix 3%-os lakáshitelről!
