Három tettes Afrikában

Lezárult a vizsgálat, így értesüléseink szerint hamarosan ítélet születhet annak a három Dakarban fogva tartott magyar fiatalembernek az ügyében, akik a gyanú szerint 2006 áprilisában különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból megöltek egy szenegáli sofőrt. Az afrikai államban nincs halálbüntetés, ám ha nem jön létre a kiadatási egyezmény, a gyilkosok akár életük végéig is az ország fegyintézetében maradhatnak.

Egy dezertált idegenlégiós, egy Afganisztánban szolgált egykori hivatásos katona és egy munka nélkül maradt fiatalember szerencsét próbálni indult Afrikába, őrök akartak lenni. A történet eleje akár egy Rejtő Jenő-regény részlete is lehetne, a 2006 tavaszán zajló kalandtúrának azonban a valóságban brutális gyilkosság lett a vége. A három magyar férfi állítólag Sierra Leonéba szeretett volna eljutni, maguk sem tudják, pontosan hogyan, hiszen pénzük, megfelelő helyismeretük, nyelvtudásuk, vízumuk nem volt, s úgy tűnik, tetteik súlyával, következményeivel sem voltak tisztában. Sejthető, hogy egy negyedik személy is állt a háttérben, aki biztatta őket, hogy menjenek ki valamelyik afrikai gyémántbányába dolgozni, vállaljanak biztonsági őri munkát, s próbáljanak valamilyen módon hozzájutni néhány drágakőhöz, amelyeket aztán magas áron értékesíthetnek Európában.
Mint azt a vizsgálat kiderítette, a magyarok egy helyi fuvarozót béreltek fel Szenegálban, hogy vigye át őket a délre fekvő Guineába, ám Dakartól mintegy száz kilométerre az út szélére húzódtak, a sofőr kezét hátrakötözték, fejére pedig egy nejlonzacskót húztak, amelyet ragasztószalaggal rögzítettek a nyakán. A férfinak esélye sem volt a túlélésre, halálát fulladás okozta. Holttestére később járókelők bukkantak rá nem messze a főúttól. A három magyar a gyilkosságot követően katonai ruhába bújva dél felé indult az ütött-kopott Toyota terepjáróval, mígnem a guineai határtól nyolc kilométerre egy katonai járőr ellenőrzés céljából megállította őket. Mivel csak az útleveleik voltak náluk, a kocsi papírjait viszont nem tudták bemutatni, őrizetbe vették s átadták őket a rendőröknek, akik vizsgálódni kezdtek az autó eredete után. Hamarosan felvették a kapcsolatot a sofőr családjával, akik azt a tájékoztatást adták, hogy a férfi éppen Guinea felé tart három magyarral. A hatóságok ekkor már nyomoztak a nejlonzacskóval a fején megtalált holttest ügyében is, a szálak pedig hamar összeértek. A rendőrség jegyzőkönyvet vett fel, amelynek tanúsága szerint a három férfi beismerte, hogy a terepjáró megszerzése céljából megölte a sofőrt. Másnap aztán a helyi újságok címlapon közölték, hogy „Magyarok gyilkoltak Szenegálban”. A helyzetet tovább bonyolította, hogy négy hónappal korábban a dakari hatóságok egy magyar férfi holttestére bukkantak, szintén nejlonzacskóval a fején, ám a két eset között végül nem találtak összefüggést.
A Szenegálba ékelődött Gambiai Köztársaságban tevékenykedő magyar tiszteletbeli konzul az elmúlt hónapokban többször is találkozott a letartóztatott magyarokkal, a kihallgatás idején tolmácsolt is nekik. Ozsvári Zsuzsanna érdeklődésünkre azt mondja, három nagyon különböző személyiségű emberről van szó, a közös csak annyi bennük, hogy mindannyian elveszítették realitásérzéküket, úgy viselkednek, mintha egy kalandregény vagy egy film szereplői lennének. Azt állítják, sem kábítószer, sem pedig alkohol hatása alatt nem álltak tettük elkövetésekor. A harminc év körüli férfiak személyes adatait a konzul nem adhatja ki, róluk a sajtóhírek alapján annyit lehet csak tudni, hogy a budapesti G. Géza a francia idegenlégióból dezertált, N. Zoltán és F. Tamás pedig egyaránt a Balaton térségéből származik, előbbi a szolnoki felderítő zászlóalj szerződéses katonája volt, megjárta Afganisztánt is, utóbbi pedig munka nélküli asztalos. A HVG korábbi írása (Dezső András: Miért gyilkoltak a magyarok Szenegálban? HVG, 2006. május 4.) szerint valószínűsíthető, hogy N. Zoltán volt az, aki magát a gyilkosságot végrehajtotta.
G. Gézát beceneve alapján némi kutatómunka révén sikerült beazonosítanunk, s egy ismerősével is kapcsolatba tudtunk lépni, aki érdeklődésünkre elmondta, intelligens, normális fiatalembernek tartotta „Mercuryt”, s nehezen tudja elképzelni róla, hogy embert ölt volna. Arról, hogy légiósnak készül, s Afrikába vágyik, G. Géza korábban is tett említést. 2006 tavaszán találkoztak utoljára, azóta csak a világhálón keresztül volt elérhető, furcsa módon azonban február vége óta semmilyen életjelet nem adott magáról, pedig addig volt erre lehetősége.
Mindhármuk családja elzárkózik a nyilvánosságtól, a diplomata asszony elmondása szerint a történtek érthető módon nagyon megrázták őket. A gyilkossá vált fiatalemberek átlagos, rendezettnek mondható körülmények között éltek, barbár tettükre máig nincs magyarázat. Feltehető, hogy pánikba estek, tartva attól, hogy nem érik el céljukat, és hazajutni sem tudnak. Több mint két év múltán megbánás, megtörés jeleit azonban egyikük mutatja csak, a másik úgy tesz, mintha mindegy lenne számára, ami történt, a harmadik pedig meglehetősen erőszakosan viselkedik, ő felháborodott azon, hogy börtönbe zárták.
A vizsgálat az ügyükben éppen a napokban zárult le, a vádirat az ügyészségre került, így hamarosan megkezdődhet a bírósági tárgyalás. Büntetésük mértékéről egyelőre csak találgatni lehet, de könnyen előfordulhat, hogy életük végéig az afrikai ország fegyintézetében maradnak. Szenegálban nincs halálbüntetés, mindhármukat viszonylag kulturált körülmények között tartják őrizetben, kapnak rendes ellátást, bántódás nem érte őket. Ozsvári Zsuzsanna elmondása szerint ettől függetlenül tárgyalások folynak egy jogi egyezmény elfogadásáról, amelynek értelmében Dakar kiadná a három tettest Magyarországnak. Jelenleg egy Budapesten végzett, így magyarul jól beszélő szenegáli asszony tolmácsol nekik, s egy neves helyi ügyvéd képviseli őket. Merthogy a jogi védelem mindenkinek kijár.