Megszüntette a nyomozást Herman István, a Heves Megyei Közgyűlés ellenzéki képviselője ellen az I. és XII. kerületi ügyészség. A Vállalkozók Pártja Egyesület elnökét azzal gyanúsították, hogy eltulajdonította és elköltötte a párt pénzét, a vizsgálat azonban minden vádpont alól tisztázta Herman Istvánt. – Szánalmas, ostoba, összehangolt politikai akciónak minősíthetem az ellenem indított nyomozást, amely csak arra volt jó, hogy a címlapon legyünk hetekig az APEH által vizsgált Orbán Viktorral, Kubatov Gáborral és Pesti Imrével – reagált a határozatra Herman. Az ellenzéki képviselőt Balogh Tibor – akit 2001-ben azért zártak ki a Vállalkozók Pártjából (VP), mert megsértette az alapszabály azon pontját, hogy a VP tagja az MSZP-vel és az SZDSZ-szel nem lép kapcsolatba – azért jelentette fel, mert szerinte Herman jogosulatlanul adta ki magát a párt elnökének.
A nyomozás kiderítette, hogy a Vállalkozók Pártja 2006. október 28-án tartott tisztújító közgyűlésén a tagság Herman Istvánt választotta elnöknek. Ezt követően az újdonsült elnök intézkedett a párt számlavezető pénzintézeténél személye bejelentéséről, novemberben pedig benyújtották a bírósághoz a változás bejegyzésének alapjául szolgáló iratokat is. A bíróság ugyan hiánypótlást rendelt el, de a párt ennek is eleget tett, és a Fővárosi Bíróság decemberben a változásokat átjegyezte, amivel az előző elnök, Császár Antal képviseleti jogosultsága megszűnt.
Hatalmas fekete füst és a mindent elsöprő lángok – brutális videón a főváros közepén lángoló busz
