Meglepő fordulat az afganisztáni események sodrában a robbantás, hiszen olyan állam képviseletét támadták meg, amely – bár határos vele – nyilvánosan nem sok szerepet vállalt eddig az országban zajló külföldi beavatkozásban, kapcsolataik jónak mondhatók. Noha egyelőre senki sem vállalta a merénylet elkövetését, valószínű, hogy a célpont kiválasztásában szerepet játszott Afganisztán és Pakisztán kiélezett viszonyán keresztül az, hogy ez utóbbinak India a stratégiai ellenfele már hat évtizede. A robbantás emellett azért is figyelemre méltó, mert a konfliktus súlyosbodását (immár havonta több nyugati katona esik el itt, mint Irakban) eddig elsősorban a déli országrészben dúló harcok számlájára írták, s úgy ítélték meg, hogy a fővárosban és északon – az elvétve sorra kerülő támadások ellenére – viszonylag békés a helyzet. A fokozódó nyugati katonai jelenlét ellenére azonban a statisztikák azt mutatják, hogy a tálibok és a Nyugat-barát kormány ellen harcoló más frakciók egyre inkább hajlandók nagy kockázattal járó akciókra, akár távol bázisterületüktől; ennek egyik figyelmeztető jele volt a magyar tartományi újjáépítő csoport (PRT) által felügyelt Baglán tartományban tavaly novemberben végrehajtott támadás, amely a háború egyik legtöbb, főként civil áldozattal járó merénylete volt.
A tegnapi merényletnél a támadó a reggeli csúcsforgalom idején gépkocsijával a nagykövetség kapuja előtt belerohant két diplomáciai autóba, amelyek éppen behajtani készültek a külképviselet udvarára, majd felrobbantotta a járművében lévő pokolgépet. Meghalt egy indiai diplomata, az indiai katonai attasé és a külképviselet két indiai őre is. A közelben lévő indonéz nagykövetséget is elérte a robbanás ereje: ott meghalt öt afgán őr, és megsebesült két diplomata. Negyvenegyen vesztették életüket, száznegyvenegyen megsérültek. A követséggel szemben van a belügyminisztérium épülete. A minisztérium közleményt adott ki, miszerint a merényletet „egy olyan hírszerző szolgálattal összehangolva és együttműködve” követték el, amely „aktív a térségben”. Bár nem mondták ki, a kabuli kormány korábban azt hangoztatta, hogy pakisztáni ügynökök állnak több afganisztáni merénylet mögött.
Hatalmas fekete füst és a mindent elsöprő lángok – brutális videón a főváros közepén lángoló busz
