Természetes erdőktől övezve, a Bánki-tó finom hullámverésének üdítő csillogásában élvezhetjük ma és holnap a dzsessz kiválóságainak játékát a Louis Armstrong dzsesszfesztiválon. A tóba nyúló színpadon ma héttől a Hot Jazz Band végzi el az alapozást. Bényei Tamás idilli korokba viszszarepítő hangja után fél kilenctől a Herbert Christ and His Rhythm Kings formáció zenéjét visszhangozzák az erősítők, s mikor már jócskán elmerültünk a húszas, harmincas évek dzsessztől átitatott világában, a Riverboat Ramblers veszi át a stafétát. Zenéjükben a hagyományos szving, dixieland és New Orleans-dalok széles skálája mellett megjelenik a bossa nova, különböző spirituálék, sőt saját stílusú popzenei feldolgozások is.
Holnap délután négytől a Storyville Jazz Band játszik a rendezvénynek részben helyet adó Tó Hotel parkjában. A ragtime és a dixieland szülővárosát nevében is hordozó banda szintén a századelő és a húszas évek hangulatát idézi. A víziszínpadon héttől a Gyárfás Trió játszik Micheller Myrtill és Pleszkán Frigyes közreműködésével, majd a harmincas, negyvenes évek szving-mainstream korszakának kitűnő hangszerelésekben bővelkedő, ismert és kevésbé ismert kompozícióit eleveníti fel a Jazz Steps este fél kilenctől. A lépéspróbák után Joe Murányi and His All Stars lép a színre.
Louis Armstrong utolsó klarinétosa a kezdet óta házigazdája és állandó sztárvendége a fesztiválnak, amelyen ezúttal szimpóziumot is tart a hotel konferenciatermében. A nyolcvanadik születésnapját ünneplő Joe bácsinak természetesen meglepetés készül, s a holnapi koncertek előtt nemcsak őt hallgathatjuk, de megnézhetjük Papp Pál Joe Story című filmjét, és visszapörgethetjük az időt egy kicsit az eddigi fesztiválévek képeinek diaporáma-vetítésével is, Eifert János fotóművész szorgos munkájának hála. A páratlan természeti szépségű Bánk tóparti koncertjeit esténként jam session, s holnap a Melódia Big Band ze-nés felvonulása zárja.

Érettségi 2025: itt vannak a magyar nyelv és irodalom érettségi hivatalos megoldásai