Nekünk is ilyen, a kérdéseink mellett teljességgel elbeszélő, homályos történelmi áttekintést nyújtó álválaszokat küld a kultuszminisztérium, már amikor egyáltalán válaszra méltat bennünket – jelentette ki Köves Slomó, a Mazsihiszen kívüli Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezető rabbija, miután elolvasta az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) reagálását azon kérdéseinkre, melyeket a június 25-i számunkban megjelent Köves-interjú felvetései nyomán szegeztünk a tárcának. A Magyar Nemzet azt tudakolta az egyházi ügyekért is felelős, Hiller István (MSZP) vezette OKM-től, hogy kívánnak-e változtatni azon a gyakorlaton, mely szerint a finanszírozás terén egyedül a – hazai zsidóságot korántsem lefedő – Mazsihisszel tartják a kapcsolatot. Azt is tudakoltuk: helyénvaló-e, hogy bár tavaly olyan kormányhatározat született az örökös nélkül elhalálozott zsidó mártírok vagyonának, az uratlan vagyonnak a kárpótlására, amely határozat tárcaközi bizottság létrehozását is előírja – fele részben a zsidó közösségek delegáltjaival –, decemberben a tárca mégis úgy utalt ki 12,6 millió dollárt a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány (Mazsök) számlájára, hogy a bizottságot létre sem hozták. Végül azt is firtattuk, hogy a decemberben átutalt 2,3 milliárd forintnyi összeg kamataihoz miért egyedül a Mazsihisz fér hozzá a pénz majdani szétosztásáig.
Az Oktatási és Kulturális Minisztérium sajtóirodája reagálásában egyetlen szóval sem válaszolt utóbbi konkrét kérdéseinkre. Helyette csak egy vázlatos ismertetőt kaptunk a rendszerváltozás utáni holokauszt-kárpótlás eddigi állomásairól, illetve egy elvi kijelentést, miszerint a kormány minden egyházat és felekezetet egyenrangúnak ismer el az alkotmány és az egyházi törvény szellemében.
„Ahogyan a második világháborút lezáró párizsi békeszerződés cikkelyei, illetve a holokauszt szörnyűségei nem tettek különbséget neológ, ortodox és status quo irányzatú zsidók között, úgy ezt a mindenkori magyar kormány sem teheti meg oly módon, hogy a kárpótlás során egyetlen zsidó közösséget választ ki a tárgyalásra, a többieket mellőzve” – mondta lapunknak Köves Slomó, a status quo irányzathoz tartozó hitközség rabbija.
Ismeretes, hogy a kormány által egyedül kultivált Mazsihisz főként neológ hitközségeket tömörít. Köves erre utalva kifejtette: reméli, hogy a minisztérium eljárása mögött nincs szó szándékos diszkriminációról. Ugyanakkor sürgette a tárcát, hogy tegye világossá, miért mossa össze a párizsi békeszerződés alapján járó uratlan vagyoni kárpótlást az úgynevezett aranyvonatperrel, amely a korabeli amerikai hadsereg által eltulajdonított vagyontárgyakról szól. „Továbbá azt is szükséges tisztáznia a minisztériumnak – folytatta Köves –, hogy a szóban forgó összeget tavaly év végén miért a Mazsöknek utalták át, és miért holokauszttúlélőknek szánják, hiszen az uratlan vagyon elkobzásának kompenzálását a párizsi békeszerződés szerint a zsidó közösségek újjáépítésére kell fordítani.” Úgy vélte az EMIH vezető rabbija, hogy amíg ezek a kérdések nincsenek rendezve, az államnak nem szabad újabb részleteket a Mazsök számlájára irányítania. Márpedig összesen 21 millió dolláros öszszegről van szó; két további részlet folyósítása még hátravan.
Felvetésünkre, egyetért-e azzal, hogy a pénz – amint arról beszámoltunk – kétharmad részben külföldre kerülne, az EMIH vallási vezetője ekképp reagált: ezt a kérdést csak az előzők tisztázása után lehet vizsgálni.
Zelenszkij embere lebukott, ennyi pénzt kért az emberrabló a szabadságért
