Karsai túllőtt a célon?

Túllőtt a célon Karsai József szocialista képviselő, Battonya polgármestere, amikor az Auchan után hat felvásárló vállalkozás telephelye előtt szervezett traktorblokádot Békés megyében a hét végén – állítják hevesi és jászsági dinnyetermesztők.

Munkatársainktól
2008. 07. 31. 13:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A francia üzletlánc elleni akciót még támogató és abban részt vevő gazdálkodók – így például Pócs János jászapáti termelő – szerint a péntek este kezdődő és tegnap délután viharos jelenetek után véget ért akció hatására a külföldi vevők tömegesen mondják vissza azokat a kamionokat, amelyeket a magyar dinnyéért küldtek volna a következő napokban. Híre ment annak is, hogy az egyik jelentős exportpiacunkat jelentő Lengyelországban is visszafordították a Magyarországra indított teherautók egy részét. Mindennek elsősorban az az oka, hogy a kereskedők félnek: a hazánkba érkező járművek valamelyik tüntetés fogságába kerülnek.
A termelők közös közleményben tiltakoztak tegnap a hét végi blokádok ellen, amelyeknek állításuk szerint már rég több a kára, mint a haszna.
*
Az akció nyomán csak a hevesi– jászsági térségben legalább száz tonna gyümölcs maradt a földeken, emiatt a meggondolatlan fellépés termelők tönkremeneteléhez vezethet – közölték a gazdálkodók.
Másképp gondolta ezt Karsai József, amikor péntek este Magyarbánhegyesen, Kunágotán, Nagybánhegyesen, Medgyesegyházán öt felvásárló elé szervezett blokádot, aminek következtében a körbezárt telepekről nem tudtak elindulni a már megrakott kamionok. A demonstráció vasárnap délutánra a szervezők szerint elérte a célját: mind az öt kereskedő megígérte, hogy a korábbi 25-26 forint helyett kilónként 30 forintért veszi át a dinnyét a termelőktől. Így tett a távirati iroda tudósítása szerint Simonka György, a medgyesbodzási telep vezetője is, akit hatodikként tegnap reggel vettek körül az erőgépek. Az akció során komoly konfliktus robbant ki a fideszes színekben Pusztaottlaka polgármesteri tisztét is betöltő vállalkozó és a szocialista országgyűlési képviselő között. Szemtanúk szerint a medgyesbodzási telephelyet őrző biztonságiak a blokád közben szennyvízszippantó kocsi beengedését kérték. Amikor a traktorok utat nyitottak, a telep tulajdonosa autóval elzárta az utat, mögötte pedig – Karsaiék szerint – nyolc dinnyével teli kamion hajtott ki. A sikeres trükk után a két vállalkozó-politikus csúnyán összeszólalkozott, amelynek végén Karsai feljelentést helyezett kilátásba, mondván: tanúi vannak arra, hogy Simonka György életveszélyesen megfenyegette, és szó szerint azt mondta neki: lelöveti, ha már nem lesz országgyűlési képviselő. Ezzel szemben a dinnyekereskedő úgy emlékszik, hogy a vita hevében kölcsönösen használtak erős kifejezéseket. A fideszes polgármester jelképesen, a szocialista politikus „mérgezett nyilaira” adott válaszként értelmezte elmondása szerint a „visszalövést”.
A helyszínen tartózkodó rendőrség az esemény során nem látott okot a beavatkozásra. Vargáné Szombati Andrea, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense ugyanakkor az MTI érdeklődésére közölte: a medgyesbodzási telephelyen, illetve más helyszíneken jogellenes tevékenységet folytattak a blokád szervezői, ezért ellenük szabálysértési eljárásokat indítanak, már csak azért is, mert nem előre bejelentett demonstrációkban vettek részt.
A Körösök vidékén sokan tudni vélik, hogy Karsai gazdálkodóként maga is érdekelt a dinnyepiacon.
– A görögdinnye-felvásárlók egy Karsaihoz közeli érdekcsoport piacszerzési akcióját tapasztalhatják – állapította meg Spiák Ibolya, a térség fideszes országgyűlési képviselője. A politikus úgy véli, anarchikus módszerekkel, fenyegetéssel egy kormánypárti képviselőnek nem szabadna élni, hiszen módja van arra, hogy beleszóljon a törvényalkotásba.
Egy jól körülhatárolható dinynyelobbi akciójának tulajdonítja a blokádot az a 18 dél-alföldi kereskedő cég is, amelyek képviselői tegnap közös nyilatkozatban tiltakoztak a demonstráció ellen. A megmozdulás várható eredményességét megkérdőjelezi, hogy az aláírók megállapítják: a 30 forintos kilónkénti felvásárlási ár a piacon jelenleg nem érvényesíthető.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.