Bár némileg mérséklődött – szinte a statisztikai hibahatáron belül – a júniusban mért infláció, a létfenntartáshoz szükséges árucikkek és szolgáltatások drágulása továbbra is jelentős – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tegnapi tájékoztatójából, amely szerint az elmúlt hónapban 6,7, az első fél évben pedig 6,8 százalékos volt a pénzromlás üteme. A vártnál egy hajszállal kedvezőbb adat részint a forint február óta tartó felértékelődésnek köszönhető, de nagymértékben közrejátszik benne egyes élelmiszerek áresése is. A májusi inflációhoz képest alacsonyabb adat ellenére a gazdasági elemzők arra figyelmeztetnek, hogy hátravan még a feketeleves, az energiaárak növekedése miatt ugyanis a következő hónapokban emelkedni fognak a hatósági árak. A gáz további drágulása már most borítékolható, bár az elmúlt hónapokban – éves összehasonlításban – már 17,5 százalékos áremelkedést kellett elkönyvelnünk. Előttünk áll még a távfűtési díjak két számjegyű emelkedése is, így az energiaszolgáltatások inflációja ellensúlyozza az erős hazai valuta miatti előnyöket.
Aggodalomra ad okot az alapvető élelmiszerek drasztikus drágulása, amely a legszegényebb rétegek pénztárcájából veszi ki a legtöbb pénzt. Mintegy 20 százalékkal emelkedett a kenyér, a hús, a tej és a tojás ára, 45 százalékkal kerül többe a liszt. Az inflációt ugyan csökkenti a ruházati termékek és a tartós fogyasztási cikkek alacsony ütemű drágulása, a kis keresettel bíró háztartásokat azonban mindez kevésbé érinti. Ezt jelzi a KSH legfrissebb létminimum-számítása is, amely szerint a megélhetéshez szükséges alapvető árucikkek drágulása miatt már tavaly tíz százalékkal nőtt a létminimum értéke, holott az éves infláció nyolcszázalékos volt. Egy négytagú családnál az alapvető megélhetés 192 ezer forintba került havonta, míg az egyedül élő nyugdíjasoknál ez 59 600 forint volt.
– A forint erősödése a következő hónapokban még jobban meghatározza az infláció szintjét, annál is inkább, mert a legnagyobb léptékű felértékelődés június elején kezdődött, amit az importárakon keresztül még nem lehetett érzékelni – mondta Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője, aki szerint 6,6 százalék körüli szinten maradhat az infláció még augusztusban is. Éves szinten a Takarékbank 5,9 százalékos drágulással kalkulál, és nem számít arra, hogy a jegybank módosítaná az inflációs célt.
Dopeman vendégül látja Orbán Viktort
