Fokozott ellenőrzést tartanak vasárnapig a vízi rendészek a Duna egész hazai szakaszán, együttműködve a többi Aquapol- országgal. (A tizenegy tagú európai szervezet öt éve jött létre, a Duna, a Rajna és a tengeri vízi rendészetek munkáját fogja össze, Magyarország 2005-ben csatlakozott.)
Az akció fő célja a lopott hajók felderítése, a közlekedési szabályok betartásának, a biztonsági felszerelések meglétének vizsgálata, illetve az ittas vezetők kiszűrése. Tóth Zoltán, a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője lapunknak elmondta, hogy az ellenőrzést tizenhét hajóval és tíz gépkocsival végzik, munkájuk alapja az egységes Aquapol-adatbázis. Felvetődött a gyanú, hogy a Franciaországban, Hollandiában, Belgiumban ellopott kisgéphajókat, motorcsónakokat hazánkon keresztül szállítják Romániába, Bulgáriába, ahol átalakítás után értékesítik azokat. Magyarország tranzitországgá vált, ezért a múlt hét végén – kísérleti jelleggel – az M7-es autópályán a hajókat szállító járműveket is ellenőrizték. Az eredmények összesítése után döntik el, rendszeressé te-szik-e a vizsgálatnak ezt a fajtáját is – mondta a parancsnok. A Duna 700 kilométeres szakaszán minden kisgéphajót, jetskit, motorcsónakot megállítanak, dokumentálják a motor- és lajstromszámot, személyi okmányokat ellenőriznek. Fokozott figyelmet fordítanak a tiltott helyen fürdőzőkre is. Kiemelt ellenőrzéseket tartottak a rendőrök a hét végén a Tiszán és a Tisza-tavon is. Szabálysértésért összesen negyvenegy feljelentést tettek.
Mától három napon át a buszvezetők is számíthatnak a rendőrség figyelmére. A fokozott ellenőrzést a TISPOL – az európai közlekedésrendészeti szervek hálózata – szervezésében hajtják végre. Az akcióban az autóbuszokra és vezetőikre vonatkozó szabályok betartását vizsgálják, függetlenül attól, hogy a jármű magyar vagy külföldi tulajdonban van-e. Ellenőrzik egyebek között a menetíró-készülékeket, a vezetési és pihenőidők betartását, a jármű műszaki állapotát, a rendszám olvashatóságát, valamint kiszűrik a gyorshajtókat és a túlsúlyos járműveket.
Két fulladás a hét végén. A Dunába fulladt tegnap egy 66 éves férfi Rácalmásnál. Az idős ember dél körül tűnt el egy rácalmási nyaralóból. Később már csak a holttestét találták meg. A Nyíregyházához tartozó császárszállási víztározónál három horgász járt szerencsétlenül. Autójuk a vízbe csúszott; a sofőr és az egyik utas partra úszott, de társuk megfulladt. Szombaton két német kenust mentettek ki a kiskörei erőműnél a tiszai rendőrök. A vízi túrázó fiatalok hajója a létesítmény előtti elzárt területre sodródott, ahol a nagy szívóhatás miatt hajójuk felborult.
Iszonyatos baleset a 4-esen: egy ember a roncsok közé szorult
