Kis létszámmal, mégis éremeséllyel

Véget ért a vízilabda Európa-bajnokság, e héten rendezik meg az öttusa kontinensviadalt, ami után már tényleg a pekingi olimpia következik. Az augusztus nyolcadikai megnyitóünnepségig már csupán három és fél hét van hátra. Ezen időszak alatt sportágról sportágra haladva is igyekszünk számba venni a magyar ötkarikás esélyeket. Másodikként kettőt ütünk egy csapásra, ugyanis a sportlövészetet és a kerékpárt elemezzük, az indulók között két komoly éremesélyessel, a női skeetben olimpiai címvédő Igaly Diánával, illetve az időfutamban tavaly a világbajnoki dobogó második fokára állt Bodrogi Lászlóval.

2008. 07. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bár a sportlövészet három számmal képviseltette magát már az első újkori olimpián, 1896-ban Athénban, túlzás lenne azt állítani, hogy biztos helyet vívott ki magának az ötkarikás programban. 1904-ben például kimaradt, 1908 és 1924 között sok számmal szerepelt, 1928-ban megint sehogy, azután csupán egy-egy számban állhattak lőállásba az indulók. A program a második világháborút követően vált relatíve állandóvá, 1968-ban célozhattak először nők, de 1984-ig együtt kellett versenyezniük a férfiakkal. Skeetben még tovább, 1992-ig folyt a közösködés, így fordulhatott elő, hogy egy kínai hölgy, Csang Sang az urakat is móresre tanította Barcelonában. 1996-ban választották szét végképp a két nemet, a pekingi olimpián 15 számban (9 férfi, 6 női) avatnak bajnokot. A magyarok az eddigi játékokon jól szerepeltek, hét arany-, három ezüst- és hét bronzérmet szereztek, a legeredményesebbnek Hammerl László bizonyult, akinek minden színű medálból akad egy a vitrinjében.
Igaly Diánának már csak egy ezüst hiányzik a hasonló eredménysorhoz, hiszen Sydneyben harmadik, Athénban pedig első lett a női skeetesek között. Ebben a ciklusban nehézségek hátráltatták, sérüléssel küszködött, majd a budaörsi lőteret akarta „kihúzni” alóla a helyi önkormányzat. Szokásával ellentétben ezúttal nem világbajnoki címmel, hanem „csak” a tavalyi lonatói Világkupa-verseny ötödik helyével szerzett pekingi kvótát. Javuló formáját mutatja, hogy a legutóbbi világversenyek gyengébb eredményeit követően múlt héten ötödik lett a nicosiai Európa-bajnokságon, ráadásul küzdőképességből is jelesre vizsgázott, hiszen a helyezésről szétlövés döntött a javára. Riválisból nem lesz hiánya az olimpián sem, mind a tizennyolc induló világversenyes érmes, az Eb-t megnyert szlovák Danka Bertakova világcsúcsot javított Cipruson.
Összesen öt magyar sportlövő szerzett ötkarikás kvótát, közülük a női puskás számokban induló Tóth Anitának, valamint a pisztolyos Csonka Zsófiának a papírforma szerint nem lehetnek (v)érmes reményei. Ám emlékezzünk csak az 1980-as olimpiára és Varga Károlyra, aki csak az utolsó pillanatban került be a csapatba, s úgy lett hatalmas meglepetésre aranyérmes a sportpuskások fekvő számában, hogy utólag adtak meg neki egy érintő tízest… A férfiaknál is iszonyatosan erős a pekingi mezőny, ám Sidi Péter (puskaszámok), illetve Gerebics Roland (dupla trap) már bizonyított. Előbbi Európa-bajnoki címmel rendelkezik, idén légpuskában megnyerte a Rio de Janeiró-i Vk-versenyt, pár napja pedig több távon is a számszeríjász-vb-t, kár, hogy ez a sportág nincs az olimpiai programban. Gerebics Sydneyben ötödik volt, Athénba ki sem jutott, a 2006-os zágrábi vb-bronzzal viszont visszalőtte magát az elitbe, s az ötkarikás mezőnybe. Idén a suhli Vk-viadalon harmadik, a belgrádin negyedik lett, az Eb-n pedig alig maradt le a fináléról (11.).
A kerékpár országúti és pályaszakága már 1896-ban szerepelt a nyári olimpiai programban, előbbi azóta sem került ki onnan, utóbbi is csak 1912-ben, a nők 1984-ben, illetve 1988-ban ülhettek először két kerékre. Országúton jelenleg két-két férfi és női egyéni számot rendeznek, pályán vannak rövid és hosszabb távú megméretések, 1996 óta bekapcsolódott új szakágként a hegyi-kerékpározás, s idén debütál a BMX. Ami a korábbi magyar eredményeket illeti, ötkarikás érem nem termett, csak öt ötödik és két hatodik hely; külön pech, hogy Somogyi Miklós az 1984-es 50 km-es pontversenyt a bojkott miatt nem nyerhette meg a Los Angeles-i játékokon, csak a moszkvai Barátság-versenyen. Legutóbbi reménységünk Szabolcsi Szilvia volt 2000-ben Sydneyben, de a hölgyek repülőversenyében kettővel lemaradt a dobogóról.
Négy éve Athénban Bodrogi Lászlóban bíztak sokan, ám az akkor már vb-3. és vb-5. helyezéssel, s Tour de France-szerepléssel bíró kiválóság csak a 22. helyre tekert be az egyéni időfutam során. A fiaskó okai között felmerült a segítőszemélyzet hiánya, de Bodrogi ígéretet kapott arra, hogy Pekingben ott lesz mellette az elengedhetetlen ministáb. A francia állampolgárságért folyamodó versenyző tavaly Stuttgartban vb-ezüsttel bizonyította tehetségét, idén viszont profi csapata, a Crédit Agricole nem nevezte a Tourra, így egyénileg, franciaországi otthonában készül az olimpiára, egészen pontosan az augusztus 13-i időfutamra. A táv 47 kilométer, komoly szintkülönbséggel, ami ránézésre nem neki kedvez. Riválisban sincs hiány, az előző két vb-t megnyert svájci Fabian Cancellara, a belga Stef Clement, s még vagy tucatnyi időfutammenő ácsingózik a dobogóra. Bodrogi az országúti mezőnyversenyben is elindul (bár a fő számára készülve szándéka szerint nem biztos, hogy végigmegy), ahol a Europe Tour-sorozat eredményeinek köszönhetően lesz még egy honfitárs Kusztor Péter személyében. Hegyikerékpárban Parti András, BMX-ben Radasics Vilmos képviseli majd a piros-fehér-zöld színeket, nekik a coubertini elv alapján a részvétel a fontos. De az nagyon, s erre büszkék lehetnek.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.