Ma este fél hatkor a prágai Viktoria Zizkov 5600 férőhelyes kis stadionjában Bulgária ellen megkezdi szereplését a magyar válogatott a csehországi U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon. A mieink ezelőtt legutóbb 1997-ben jutottak el a korosztályos kontinenstornára, ahol kivívták az U20-as vb-szereplést, s most is ez a hivatalosan megfogalmazott cél. Ennek érdekében az MLSZ tízmillió forintos prémiumot tűzött ki, amely felkúszik húszmillióra, ha a csapat az elődöntőbe kerül.
Az előzményekről annyit, hogy 1948 óta zajlik e korosztály Eb-sorozata, ahol a magyar nemzeti gárda négyszer, 1953-ban, 1960-ban 1962-ben és 1984-ben nyerte meg a tornát. Két évtizede állandósulni látszik az ibériai uralom, a spanyol és a portugál válogatott összesen tizenegyszer jutott döntőbe 1988 óta, előbbi ötször, utóbbi kétszer győzött. A spanyolok egyértelműen a közelmúlt legjobbjai: 2002-ben, 2004-ben, 2006-ban és 2007-ben is a kontinens bajnokai lettek. Idei felnőtt Eb-győztes csapatuk tagjainak egy része már ebben a korosztályban is bizonyított, Fernando Torres, Iniesta és Sergio Garcia a 2002-es, Sergio Ramos, De la Red, David Silva és Albiol a 2004-es nyertes utánpótlásgárdát erősítette.
S velük is megmérkőzik Sisa Tibor csapata a csoportküzdelmek során, mégpedig csütörtökön, addig, ugye, ma túl kell jutni az Eb-újonc, de meglepetésre esélyes bolgárokon, a harmadik rivális pedig Németország lesz vasárnap. Az egykori kiválóság, Horst Hrubesch irányította Nationalelffel márciusban felkészülési mérkőzésen találkoztak fiataljaink Kecskeméten, s 1-1-es döntetlenre végeztek. A spanyolok e korosztálya bronzérmes lett azon a két évvel ezelőtti U17-es Európa-bajnokságon, ahol a mieink is részt vettek, de nem kerültek a négy közé. Akkor ott volt a mostani ellenfél soraiban Bojan Krkic, a Barcelona azóta alapemberré vált szerb származású kiválósága, aki most kihagyja a viadalt, mert a klubja nem engedi el.
Hasonló történt a Newcastle-ban légióskodó Kádár Tamással, mellette a szalagszakadást szenvedett Dudás Ádám a legnevesebb magyar hiányzó. Többen is kisebb-nagyobb sérülésekkel bajlódtak a felkészülés során, ezért Sisa Tibor szövetségi edző csak közvetlenül a múlt szombati indulás előtt jelölte ki 18-as utazó keretét. Nagy meglepetés nem történt, a Liverpoolnál pallérozódó Németh Krisztián, Gulácsi Péter, Simon András trió vagy a Sampdoriában játszó Koman Vladimir ott van a csapatban. Utóbbi egy nyilatkozatában a csoportelsőségre sem tartotta esélytelennek magukat, maradjunk abban, hogy a második hely szintén elődöntőt, a harmadik pedig vb-szereplést érne.
18-as Keret. A magyar U19-es válogatott Eb-kerete: Gulácsi Péter, Pokorni Péter (kapusok); Szekeres Adrián, Debreceni András, Korcsmár Zsolt, Lengyel Dániel, Présinger Ádám, Iszlai Bence (védők); Szabó László, Busai Attila, Gál András, Nagy Olivér, Koman Vladimir, Nikházi Márk, Gosztonyi András (középpályások); Németh Krisztián, Simon András, Bajner Bálint (csatárok).
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
