Nyolc éve nem bokszolt Hamburgban Vladimir Klicsko (mérlege 51-3), aki annak idején bátyjával, Vitalijjal együtt éppen itt kezdte profi pályafutását Erdei Zsolt és Balzsay Károly jelenlegi klubjánál, az Universumnál. A WBO és az IBF szervezetek nehézsúlyú világbajnoka már távozott az istállótól, de szombaton este visszatért az északnémet kikötővárosba, egészen pontosan a Color Line Arenába, hogy megvédje címeit. A szupermodern csarnokban elférnek majdnem húszezren (Dariusz Michalczewski utolsó mérkőzését, amikor 2005 februárjában kiütötte őt Fabrice Tiozzo, ennyien látták), most azonban a lecsökkentett nézőtéren „csak” 12 ezren élvezhették a helyszínen az ukrán óriás és Tony Thompson (31-2) küzdelmét.
Előzetesen akadtak olyanok, akik adtak némi esélyt a derbi előtt a nyolc esztendeje veretlen 36 éves amerikai kihívónak, mondván, testméreteiben felveszi a versenyt Klicskóval, s ha elég agresszívan bunyózik, meg is lepheti őt. Az utcai harcosból felnőttként sportágat váltó Thompson már a 2. menetben földre került, de nem ütéstől, majd egy vétlen összefejelést követően mindkét fél szemhéja megsérült. Megelőző egyeneseinek köszönhetően állandósult a címvédő enyhe fölénye, ám tengerentúli riválisa állta a sarat és balkezeseivel többször talált is. A 10. menetben megint padlót fogott, de megint nem pofontól, mégis látszott, hogy kezd az erejével elkészülni. Erre várt Klicsko, s a következő etapban egy pontos jobbegyenessel kiütötte Thompsont, majd így értékelt: „Ellenfelem hihetetlenül keményen küzdött, mindenáron nyerni akart, igazán nagy élmény volt vele bokszolni. Sosem hittem volna, hogy ennyire nehéz lesz vele, bár nem volt igazán gyors, nagyon jó adottságai vannak. A sérülésre nem igazán figyeltem.”
A négy esztendeje veretlen 32 éves ukrán klasszisnak, aki a hírek szerint ezért a meccsért a tévéközvetítési jogdíjrészesedéssel együtt nyolcmillió eurót kasszírozott, novemberben Alekszandr Povetkinnal szemben kell megvédenie a vb-öveit. A 15-0-s mérlegű orosz méreteiben elmarad tőle, de az amatőrök között olimpiai, világ- és Európa-bajnoki címeivel már bizonyította tudását. Az a derbi mérföldkő lehet mindkettejük pályafutásában.
Újabb százmilliókat buknak a budapestiek Karácsony Gergely baklövése miatt
