Lamantin: dobok, cinek, bőgődongás

Kerek jubileum előtt áll, mégis sokat bizonyított már a Lamantin Jazz Fesztivál. A szombathelyi rendezvénysorozat nem egy világsztárt csábított Magyarországra öntudatosan fejlődő története alatt, s ahogy eddig, idén, a kilencedik alkalommal is sikerrel gyűjtötte a dunántúli városba a hazai dzseszszisták színe javát.

Késő este érkezünk Szombathelyre, a Hot Jazz Bandről, a friss versenygyőztes Koós-Hutás Áron játékáról, de Snétbergerről is lemaradunk. Egy Száz év magányba illő, idők eleji vihar után a Lamantin Klubban keresünk menedéket. Dzsesszre számítunk, ennyi hemzsegő tizenéves fanatikusra nem. A kis színpad mellett két szaxofonos és egy kürtös piheg, társuk középen szólózik. A hátország működik, iparkodik, s lassan mindenki sorra kerül. A fúvósok után elámulhatunk a billentyűs rebbenő ujjain is, játékának leheletfinom érzékiségén (mint később megtudjuk, a fiatalember, bizonyos Bartha Mátyás nem először tölti a nyár egyik legszebb hetét a Lamantin Improvizációs Táborban, amelyen a Zeneakadémia dzsessz tanszékének színe-java okítja a fiatalokat.)
A szombathelyi Lamantin Jazz Fesztivál a műfaj ortodoxait vonzza évről évre Szombathelyre, már ha valóban lehet itt fokozatokról beszélni. Az egész a pécsi egyetem orvostanhallgatói közt alakult baráti társaság kezdeményezésére indult, alig tíz évvel ezelőtt. A szervezés lelke, Tímár Péter, akit érdeklődő telefonjaim eddig szinte mindig háziorvosi rendelése közben értek, most szakít rám pár percet. Lelkesen meséli, micsoda csapat dolgozik az egy héten át tartó koncertsorozaton és a fesztiválhoz tartozó táboron.
– Az Improvizatív Zenei Egyesület mellett a jegyszedéstől a sátorverésig mindent egy baráti társaság tagjai végeznek, három-négy diplomával, szívességből. Az első egy egynapos minifesztivál volt, aztán a dolog a lendületmegmaradás törvényeinek megfelelően haladt tovább. Mára a négyből harmincnyolc szponzor lett, nagy részük városi cég, amelyek magukénak érzik a rendezvényt – mondja Tímár Péter, aki szerint mára kiépült a fesztivál, nem kívánják tovább bővíteni a 6-700 fős közönséget, amely a fellépők egybehangzó véleménye szerint a legjobb Magyarországon. – Ezekben a napokban körülbelül 200 zenész ül a nézőtéren. Elértük azt, hogy aki dzsesszel foglalkozik, vagy azzal szeretne, az előbb-utóbb megfordul nálunk – magyarázza a főszervező –, ugyanakkor ez egy családias rendezvény, az évről évre visszatérő közönség tagjai már mind ismerik egymást. – A nyolc napon át tartó koncertfüzér mellett párhuzamosan tart a tábor a szombathelyi zeneiskola épületében, amelynek ablakai ilyenkor egyfolytában a dobok, cinek, bőgődongás ritmusára rezegnek. Minden teremben munka van, egyéni és csoportos órák, mindennap ugyanabban a rendben, hacsak meg nem szakítja a napi beosztást valami olyan rendkívüli esemény, mint egy mesterkurzus. Csütörtökön Snétberger Ferenc, pénteken a világhírű dzsessz-zongorista, Benny Green osztotta meg tapasztalatait az ifjúsággal. Ezt már Márkus Tibor zongoraművész meséli, a tábor művészeti vezetője, a Magyar Jazz Szövetség elnöke, aki szombathelyiként szívügyének tartotta, hogy ez a kurzus beinduljon. – Magam is egy ilyen táborban kerültem közel a dzsesszhez annak idején, és elhatároztam, hogy amint lehet, kezdeményezni fogom egy ilyen létrejöttét. Az alkalmas pillanat hat évvel ezelőtt jött el. Akkor már három éve működött a fesztivál, amelyre a zenekarom is meghívást kapott. Felhívtam Tímár Pétert és elmondtam az ötletemet, mire ő csak anynyit mondott, állítsam össze a tanári kart. A következő évben már működött a tábor – mondja Márkus Tibor, aki szerint a lelkes szervezőcsapat nem ismer lehetetlent.
A résztvevők száma már az első évben is száz körül mozgott, s azóta csak nőtt. – Ma száznegyven körüli a létszám, és körülbelül harminc százalék a visszajáró. Van olyan is, aki a kezdetek óta mindig eljön. A tábort nem véletlenül tettük épp erre az időpontra, mert a jövő héten kezdődnek az egyetemen a felvételi vizsgák, amelyekre külön előkészítőt is tartunk.
– Szombathely ezekben a napokban pezsgő zenei műhellyé válik, a hét elején a utcazenészek verik fel a város csendjét, beharangozandó a Fő téri sátor alatt rendezett koncerteket, esténként pedig jam session-ökre gyűlnek össze kezdők és profik, hogy egymásnak felelgetve mutassák meg a saját, kialakult vagy embrió állapotú nyelvezetükön, ami bennük rejtőzik.