Libikókán a forint

Jobban járunk, ha most veszünk eurót, vagy érdemesebb várni, mert később még olcsóbb lesz az uniós valuta? Vélhetően sok nyaralásra készülő család gondolkodik ezen, látva a bankközi devizapiacon rekordokat – tegnap például ötesztendős csúcsot – döntő árfolyamokat. A forint 2003-ban volt utoljára ilyen erős, legutóbb akkor vásárolhattunk a bankoknál és pénzváltóknál ilyen olcsón dollárt és eurót. Ha hihetünk az elemzőknek – akiknek a szava azért nem szentírás, képesek arra is, hogy egymással homlokegyenest ellenkező jóslatokat fogalmazzanak meg –, még adják kevesebbért is az uniós valutát a következő hetekben-hónapokban. Igaz, legfeljebb öt vagy tíz forint lehet majd a mostani árfolyamhoz képest a különbség, ami nem akkora, hogy érdemes volna kockáztatni érte a jelenlegi helyzet nyújtotta előnyöket. Már csak azért sem, mert tíz forintot közelítő eltérés egyes pénzváltó helyek között is lehet. Úgy tűnik tehát, több érv szól a mostani euróvásárlás mellett.
Más kérdés, hogy a külpiacokra termelő magyar cégek idei hasznát eltüntetheti a mostani forinterősödés. A hazai kis- és közepes vállalkozásokat képviselő érdekvédők nem győzik hangsúlyozni, hogy az árfolyam-mizériát leginkább a külföldi alapanyagokból dolgozó multik ússzák meg, akiknél az olcsóbbá váló import fedezi az exportnál jelentkező veszteségeket. Mindkét jelenség mögött a bikaerős forint áll, hiszen az alacsonyabb euróárfolyam miatt – hazai valutában számolva – kevesebbért lehet eladni odakint a magyar árut, és ugyancsak kevesebbért lehet behozni a külföldi terméket hazánkba. Nem csoda tehát, ha a gazdasági szervezetek egyre nagyobb nyomás alá helyezik a kormányt, amelyik nem is olyan rég – például a 2006-os választások után – még hajlandó volt beavatkozni érdekükben az árfolyamokba. Emlékezzünk csak vissza Gyurcsány Ferenc mennydörgő jóslataira a magyar gazdaságot tönkretevő erős forintról, és arról a példátlan húzásról, hogy megnevezte az általa kívánatosnak tartott árfolyamot. Ez a mostaninál majd ötven forinttal drágább euró – 282 forintos csúccsal – hamarosan meg is jelent a piacon. A vállalatok könyvelhették a nyereséget, a devizahiteleket nyögő százezrek pedig váratlan többletkiadásokat szenvedtek el.
A libikókát járó árfolyam most viszont az eladósodott polgároknak kedvez, akik kétségtelenül fellélegezhetnek. Elemzők szerint a magyar valuta erősödésével – a meglévő mintegy hatezermilliárdból – hirtelen 300 milliárd forintnyi hiteltartozás vált semmivé, bár az igazsághoz hozzátartozik: ha a mérleghinta megint átbillen a túloldalra, az árfolyam ismét nő, ugyanilyen gyorsan vissza is tér ez a teher a kölcsönöket törlesztők nyakába. Viszont úgy tűnik, az átbillentésben ezúttal nem partner a kormány, bár a forintgyengítésnek a szocialistákon belül kétségtelenül szaporodnak a hívei. Ugyanakkor az is tény, hogy a népszerűségét elveszítő, kisebbségivé vált kabinetnek most az az érdeke, hogy a devizahitelesek panaszait jobban a szívén viselje. Ma már abból a szempontból sem aktuális az erős forint szapulása, mert az alacsony euróárfolyam hozzájárul az államadósság csökkentéséhez, és az infláció letörésében is szerepe lehet. Ez utóbbinak azért van jelentősége, mert míg a kormánynak nemrégiben még kedvezett a magas pénzromlás és az abból származó többlet-áfabevétel, mára – a vártnál kedvezőbb hiányadatok miatt – éppen hogy az áremelés megfékezése került előtérbe. Akkor is így van ez, ha az ellenzék adócsökkentő javaslataira adott ideges reakciókon kívül e téren egyelőre semmilyen kézzelfogható megoldást nem tud felmutatni a kabinet.