Ma boncolják Kolonicsot

Munkatársunktól
2008. 07. 26. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szinte mindenki azt találgatja, mi vezethetett Kolonics György halálához. A kétszeres olimpiai bajnok kenusnak kedden délelőtt edzés közben leállt a szíve, s nem tudták újraéleszteni. Az első diagnózis szerint hirtelen szívhalál vezetett a tragédiához. Tegnapi számunkban utaltunk rá, hogy Kolonicsnak már korábban is voltak rosszullétei, ezt azóta többen is megerősítették. Így például Hüttner Csaba korábbi világbajnok kenus a TV2 reggeli műsorában, valamint a pekingi olimpiára három számban is készülő Kovács Katalin a sportlap hasábjain. Ugyanakkor az is tény, hogy a kenus nem vette félvállról ezen eseteket, mindegyik után kivizsgáltatta magát, és sohasem mutattak ki nála rendellenességet. Két hete átfogó kivizsgáláson vett részt a Sportkórházban, eredményei ezúttal is kifogástalanok voltak.
Néhány napon belül talán okosabb leszünk. Ma boncolják Kolonics Györgyöt, s Tállay András, a pekingi olimpiára utazó magyar küldöttség orvosi csoportjának vezetője az MTI-nek elmondta, ez után, várhatóan egy-két napon belül derül fény a halál okára.
A keddi tragédiáját követően a Magyar Kajak-Kenu Szövetségnek (MKKSZ) azzal is foglalkoznia kell, hogy a kétszeres olimpiai bajnok klasszis helyett ki utazzon a pekingi játékokra, mert a név szerinti nevezés határideje szombaton lejár. Előreláthatólag az eddigi tartalékok, a pontevedrai
Európa-bajnokságon ötödik Sáfrán testvérpár, Mátyás és Mihály léphetnek a Kozmann György, Kolonics György duó helyére. Sok múlik Kozmann György döntésén is. Ha vállalja, hogy egy hónappal az olimpia előtt egy új társsal belefog a felkészülésbe, ebben az esetben pótválogatóra kerülhet sor. Angyal Zoltán szövetségi kapitány ma egyeztet Kozmann-nal minderről.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.