Megnyíló olajcsapok

Harminc év után először ismét részt vehetnek külföldi vállalatok a világ harmadik legnagyobb olajkészletével rendelkező Irak olajmezőinek kiaknázásában. A nyolc legfontosabb lelőhely fejlesztési szerződéseinek megkötésére adott engedélyt a múlt héten az iraki olajminiszter. A döntés olyan külföldi mamutvállalatok belépőjét jelenti az eddig elérhetetlen mezőkre, mint a Royal Dutch Shell, az Exxon Mobil, a BP vagy a Chevron.

Nemhiába várakoztak türelmesen eddig jordániai hídfőállásaikon az iraki olajminisztériummal kitartóan kapcsolatot tartó multik. A közel-keleti ország inváziójának kezdete óta eltelt öt év után a múlt héten szabad utat kapott közel negyven cég az iraki olajminisztertől arra, hogy technikai segítséget nyújtsanak az ország nyolc legnagyobb olaj- és gázlelőhelyének fejlesztésénél. A mostani belépőt az év végéig a szerződések megkötése s a tervek szerint a jövő évtől a még kiaknázatlan olajmezők feltárása követheti. Az állami tulajdonban lévő fúrótornyok esetében ez egyelőre olyan megállapodásokat jelent, amelyekben legalább negyedrészt garantálni kell az állami befolyást. Huszein Sahrisztáni olajminiszter az engedélyek meghirdetésekor az iraki gazdaság gerincét adó hat olajmező napi négy és fél millió hordónyi termelésének emelését helyezte kilátásba 2013-ig, amely azonban csak külföldi tőkebevonás segítségével valósulhat meg. A multik bejövetelét ugyanakkor erősen hátráltatja, hogy az országban a felekezeti különbségek miatt a mai napig nem fogadták el a nemzeti olajkincs részleges privatizációjáról szóló törvényt, amely a források megosztását minden nemzetiség számára elfogadhatóan rendezné. A probléma kezelése elkerülhetetlen, mivel a külföldiek hosszú távú jelenléte és tőkebefektetése kizárólag biztos jogi háttérrel képzelhető el.
Az olajtartalékok elhelyezkedése azonban kódolja a nemzetiségi ellentétek további kiéleződését. A legfontosabb lelőhelyek a közigazgatásilag részben független, kurdok lakta északi Kirkuk és Moszul közelében helyezkednek el, a regionális kormány ezért jogosnak érzi, hogy a bevételek többsége a térségben maradjon. Nem jobb a helyzet a síiták lakta déli Bászra környéki mezőket illetően sem: itt a szunnita kisebbség érezné magát kisemmizettnek, ha nem részesedhetne az egész államot megillető ásványi kincsből. Érthető tehát a bagdadi kormány időhúzása az olajtörvényt illetően, ugyanakkor a kutak – és a költségvetés – rendkívül rossz állapota nem halaszthatta tovább a kabinet a külföldi tőke bevonását, különösen a mostani magas olajárakra tekintettel.
A múlt héten bejelentett nyitás egyelőre résnyire tárta az ajtót olyan multinacionális cégek előtt, mint például az Exxon Mobil, a Royal Dutch Shell, a Chevron vagy a két kínai állami mamutvállalat, a CNPC és a CNOOC. A technikai segítségnyújtás és tanácsadás révén a minisztérium a jelenlegi napi kétmillió hordónyi kitermelést máris negyedével kívánja növelni a jövő év végéig. A megállapodások mihamarabbi megkötése után a központi kormányzat a jövő év elejére tervezte az összes olajvállalat versenyeztetésének megkezdését a még feltáratlan olajtartalékok kiaknázására, és jövő júniusig már tető alá is szeretnék hozni az első megbízási szerződéseket. A lehetőségek arányát jelzi, hogy Irak a világ harmadik legnagyobb olajkészletével rendelkezik, de az olajexportőr államok között még az első tízben sem szerepel, noha 2006 óta jelentősen növekedett a kitermelés. Az olajvállalatok tendereztetésének átláthatósága és az egyenlő indulási feltételek biztosítása máris óriási vitákat vált ki, mivel jó néhány multi az elmúlt évek zűrzavarában videokonferencia révén vagy más távközlési eszközzel tartotta a kapcsolatot az olajminisztériummal, és próbálta jó előre bebiztosítani pozícióját a békésebb időszakra. Az országot szétfeszítő nemzetiségi ellentétek ugyanakkor minimális külső kontrollt adhatnak a közbeszerzéseknek, és fékezhetik a korrupciót.