Mikola és a HospInvest kapcsolata

Mizsei Bernadett
2008. 07. 27. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Köze van Mikola Istvánnak a HospInvesthez és a kiskunhalasi kórház egykori privatizációjához – derült ki a Heti Válasz tegnapi számából. A volt egészségügyi miniszter családi vállalkozása ugyanis kisebbségi részvényese annak a cégnek, amely privatizálta a halasi intézményt. A kiskunhalasi Semmelweis-kórházat két cég vette meg: a HospInvest és a szintén a cégcsoporthoz tartozó Halas-Med Kht. Utóbbi, amelyet kizárólag erre az ügyletre hozták létre 2000-ben, már megalakulásakor szerződést kötött az akkor szocialista többségű önkormányzattal. Tette ezt úgy, hogy a kórház csak évekkel később került magánkézbe. A kht.-t a HospInvest-csoport laborcégei és a mellrákszűrésre szakosodott MaMMa Klinika Rt. alapította. Utóbbiban pedig kisebbségi részvényes volt Mikola István családi vállalkozása, a Phonendoscop Kft.
Eközben hivatalos személy elleni erőszakkal való fenyegetőzés vétsége miatt feljelentést tesz a rendőrségen Mánya Kristóf, az egri Markhot Ferenc Kórház főorvosa, a Magyar Orvosi Kamara (MOK) titkára, miután Fodor Péter Pál, az intézmény július 9-én kinevezett stratégiai igazgatója hét tanú jelenlétében július 8-án fizikai bántalmazást helyezte kilátásba – erről a sértett számolt be, de csak azért nem tájékoztatta az ügyről eddig lapunkat, mert tegnap éjfélig adott haladékot a bocsánatkérésre. Fodor állítólag azt mondta: kitöröm az ujjaidat, Kristóf. Fodor Péter Pál az igazgatóság titkárnőjén, Bárdos Ildikón keresztül azt üzente, hogy „nincs miért, ezért nem is kér bocsánatot Mánya Kristóftól”.
Ismert, a még közalkalmazott kórházi dolgozók 98,8 százaléka nem írta alá a magántársaság által megfogalmazott munkaszerződést, munkaerő hiányában az ÁNTSZ pedig nem adott működési engedélyt a magántársaságnak.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.