Lengyel–magyar barátság címmel nyílt meg tegnap este plakátkiállítás Budapesten a Lengyel Intézetben. A pályázatot az év elején hirdették meg a témában 26 éven aluli magyar grafikusok számára. Az eredményt már a lengyel héten, március 26-án kihirdették, ám a legjobb pályamunkákkal csak most találkozhat a közönség. A plakátkiállítás augusztus 25-ig tekinthető meg.
A nemzetek közötti barátság fogalomköre nagy általánosságban már elavultnak számít, azonban a fiatalok a történelmi tapasztalat szimbolikáját megújítva friss kortárs képzettársításokat hoztak létre. A nagykövetség, a Lengyel Intézet részéről delegált személyekből, illetve Krzysztof Ducki és Árendás József grafikusművészekből álló zsűri értékelése szerint a pályázati munkák többségét kimagasló szakmai színvonal, művészi fantázia és ötletgazdagság jellemezte, annak ellenére, hogy több pályamunka nem felelt meg igazán a plakáttervezés követelményeinek.
A beérkezett több mint ötven alkotás közül négyet díjazott a zsűri. Különdíjat kapott Lakos Tamás, Mentus Hella és Nagy Zita, akik újszerű, sztereotípiamentes megfogalmazású és átütő egyszerűségű munkáikkal vívták ki a zsűri elismerését. A fődíjat, amely egy lengyelországi tanulmányút, Tóth László Hoplá című alkotásával nyerte el. Ezt a plakátot az intézet hivatalosan is felhasználta a lengyel hét idején. A legjobb plakátterveket az intézet által kiadott kiadványokon borítóként felhasználják. Több pályamunka fókuszált a közismert gyermekdal, a Kiskacsa fürdik fekete tóban… motívumára. A különdíjas Nagy Zita alkotása gyermeki egyszerűséggel utal a két nemzet közötti történelmi kapcsolatra. Pintér János kiskacsái pedig a dizájn kedvelt motívumát, a közlekedési táblák minimalizmusát sugallják.
Megépítette a majomkirály autóját a BYD
