Panaszkodnak a „nyafogó” amerikaiakra

Bár pártjuk még hivatalosan nem is választotta meg őket jelöltnek, a demokrata Barack Obama és a republikánus John McCain teljes erőbedobással kampányol az elnökségért – és természetesen egymás ellen. Az utóbbi hetek rendezvényein, amelyeken felléptek, elsősorban a gazdasági helyzet és ennek nyomán a szociális biztonság voltak a vezető témák. Külpolitikai kérdések, így Afganisztán és Irak is terítékre került.

2008. 07. 22. 11:08
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elszalaszthatatlan helyzetet kínált fel a demokratáknak a minap John McCain gazdasági főtanácsadója, amikor magánvéleményét megfogalmazva nyilatkozott a konzervatív Washington Times napilapnak az Egyesült Államok helyzetéről és az emberek reakcióiról. Phil Gramm úgy fogalmazott, hogy „a nyafogók országa lettünk, csak az állandó nyafogást, panaszkodást hallani az elveszett versenyképességről, Amerika hanyatlásáról”, majd hozzátette: „mindenki hallott már mentális depresszióról; ez meg itt mentális recesszió”. A volt texasi szenátor szerint ezzel szemben a rossz hírekkel lehet eladni az újságokat és „istennek hála a gazdaság nincs annyira rossz állapotban, ahogy azt a lapokban olvasni mindennap”. A demokrata nem habozott kijelenteni, hogy mindez azt jelenti: a republikánusok és John McCain személyesen is el akarja terelni a figyelmet szövetségese, a jelenlegi elnök, George W. Bush elhibázott gazdaságpolitikájáról és annak következményeiről, az azt elszenvedő emberek panaszát pedig lesöpri az asztalról azzal, hogy az „nyafogás”. Gramm hiába kezdett védekezésbe, hogy a szellemi leépülést a politikai elitre értette, kijelentései aligha válnak főnöke előnyére. Őt viszont nem valószínű, hogy félteni kell. Amikor a republikánuselnök-jelöltet arról kérdezték, hogy megválasztása esetén a tanácsadó számíthat-e a pénzügyminiszterségre, a tőle immár megszokott furcsa humorral azt válaszolta, „Gramm szenátor komoly megfontolás tárgyát képezi, mint nagykövetünk Fehéroroszországba, de abban nem vagyok biztos, hogy ennek örülnének-e Minszk polgárai.”
Míg a demokraták a jelenlegi republikánus kormányzat gazdasági baklövéseit, a szerintük a gazdagoknak kedvező adócsökkentést, az üzemanyagár-növekedést, a munkanélküliséget, a magas állami deficitet hozzák fel érvelésül McCainék ellen, az arizonai szenátor azt bizonygatja, hogy pánikra nincs ok, ha korrekciókra sürgető szükség is van. Hasonlóan éles, ha nem élesebb véleménykülönbség bontakozott ki viszont Afganisztán és Irak ügyében köztük és Barack Obama között. A demokraták jelöltje fokozatos iraki kivonulás mellett jelentős afganisztáni csapaterősítést, esetleges pakisztáni akciókat akar, hogy végre kézre kerítsék a 2001. szeptember 11-i terrortámadások főkolomposait, mindenekelőtt Oszama bin Ladent. Ezzel szemben McCain és csapata úgy véli, hogy a terror elleni háború fő frontja Irak, onnan kivonulni a megadással lenne egyenértékű, és az amerikai kontinens elleni újabb támadásra sarkallná az al-Kaida terrorszervezetet.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.