Rajtakapták a futball csalóit

Az Európa-bajnokság legnagyobb csalódása. Röviden így jellemezhetjük a vasárnap éjszakai Spanyolország–Olaszország találkozót. Foghíjas lelátó, gól nélküli, alacsony színvonalú játék, kész szerencse, hogy legalább az igazság győzött. A spanyolok ugyanis néha megpróbálták bevenni Buffon kapuját, az olaszok viszont százhúsz percen át csalták a futballt. A példa szerint ez is komoly összpontosítást igényel, mert a büntetőpárbajra kipukkadtak, a spanyolok viszont 1986, 1996 és 2002 után negyedik próbálkozásra csak túlélték a június 22-i negyeddöntőt.

Nem hittem a szememnek, amint a találkozó előtt mintegy fél órával középkorú, kifinomult házaspár jegyet árult Bécsben az Ernst Happel Stadion előtt. Nem voltak egyedül. Kis túlzással több üzér kínálta portékáját, mint ahány vevő jelentkezett. Láttam olyan „kereskedőt”, aki már húsz euróért is megvált volna a felvásárolt belépőtől, csak vigyék végre. A kinti élményt visszaigazolta a benti valóság: különösen az olasz táborban még bőségesen akadtak szabad helyek.
Az eset két okból is érthetetlen. A városban több ezer olasz és spanyol bóklászott, majd telepedett le az egyik kivetítő elé jegy nélkül. Húsz eurót sem ért meg nekik a jegy? Vagy a mobiltelefonok és az internet világában is ennyire akadozik az információáramlás? Felfoghatatlan. Ahogy az is, miben bízott, aki előre megvette a belépőt. Arra azért jó esély mutatkozott, hogy június 22-én a D csoport győztese és a C csoport második helyezettje negyeddöntőjén Spanyolország és Olaszország találkozik. Avagy tízezrek reménykedtek mondjuk görög–román meccsben? A történtek után a vállalkozó kedvű magyar futballrajongóknak bátran merem ajánlani a bécsi túrát csütörtökön a spanyol–orosz elődöntőre, nem kizárt, hogy megfizethető áron akkor is kerül belépő.
Bár, ha belegondolunk, a hangzatos mediterrán, illetve latin jelzővel illetett rangadóért még a tíz euró is sok volt. Az olaszok egészen felháborító teljesítményt nyújtottak. Bármit mondjon is Roberto Donadoni a taktikáról, játékosai egyértelműen azzal a céllal futottak ki a gyepre, az sem baj, ha nem lépik át a felezővonalat, csak ne kapjanak gólt. Az elképzelésük kimerült abban, hogy a megszerzett labdát felívelgették Toni felé, hátha végre egyszer megjátssza azt. Persze, ha belegondolunk, mire fel vártunk az olaszoktól szép játékot? Lehet, hogy szentségtörés ezt állítani a világbajnoki címvédőről, de nem más, mint iparosok gyülekezete. Most derült csak ki, mennyire hiányzik Totti. Az Aquilani, De Rossi, Ambrosini, Perrotta középpályássortól hiba is volna ötletes játékot várni. Négy kreatív játékos van a keretben, közülük Pirlo eltiltását töltötte, Cassano teljesen formán kívül ténfergett a pályán, Camoranesi és Del Piero pedig sokáig a kispadon ücsörgött, előbbi az 58. percben, utóbbi csak a hosszabbítás második felére állt be.
Az azzurikra ezen az estén tökéletesen jellemző módon. Nekivetkőzve már az oldalvonalnál szökdécselt, amikor a csapata kecsegtető helyről szabadrúgáshoz jutott. Ha benn van a pályán, nyilván Del Piero lövi el a labdát, hiányában Grosso próbálkozott – a spanyolok bedobással folytatták a játékot… Roberto Donadoni azzal is nagyon melléfogott, hogy a Juventus rutinos csatára csak ötödik végrehajtónak volt kijelölve a büntetőknél. Már nem kerülhetett sorra.
Sőt, talán már soha többé nem kerül sorra. Harmincnégy évesen valószínűleg elgondolkodik a viszszavonuláson. Vasárnap éjszaka még nem tudott egyértelmű választ adni arra, játszik-e még az olasz válogatottban. „A sokadik nagy tornám volt, de ugyanúgy hatalmas a fájdalom és a csalódottság a kiesés után. Ezen a rutin semmit nem változtat. Nem könynyű most elemezni, hogy mi volt jó, avagy rossz a tornán a játékunkban. Egyetlen dolog számít: a végeredmény, az pedig a kiesés. A vágy és az akarat megvan bennem, hogy játsszam még a nemzeti csapatban, de meg kell várnunk, mi történik a következő két évben” – összegzett Del Piero, s ismerve, hogy Donadonival nem éppen harmonikus a kapcsolata, a folytatás azon is múlhat, ki lesz a szövetségi kapitány.
Nos, a mindig jól értesült olasz sajtó szinte kész tényként állítja, Donadoni szerződése ugyan 2010-ig szól, de a világbajnokként leköszönt Marcelo Lippi kinevezése csupán napok kérdése. Ez annak ellenére bekövetkezhet, hogy a jelenlegi szakvezető önként nem hajlandó távozni. „Nem tudom, miért kellene felállnom a kispadról. Csupán büntetőkkel kaptunk ki, azaz csak egy-két méteren múlott, hogy továbbjutunk vagy kiesünk” – mondta az olasz kapitány. Giancarlo Abete, a szövetség elnöke átmenetileg azzal zárta le a kérdést, hogy elhamarkodottan nem akarnak dönteni, de hamarosan kiértékelik az Európa-bajnokságot.
A spanyolok is messze a tudásuk alatt játszottak, de a kevés szép megoldást tőlük láttuk. S három elvesztett büntetőpárbaj után végre nyerni tudtak. (Tőlük csak Güiza hibázott, az olaszoktól De Rossi és Di Natale is.) Egyaránt a negyeddöntőben az 1986-os vb-n Belgium, az 1996-os Eb-n Anglia, a 2002-es vb-n pedig Dél-Koreával szemben buktak el ugyanezen a napon, ugyanezen a lépcsőfokon. Ezúttal tudatosan készültek a tizenegyesekre. A stáb a kapusedző segítségével állítólag egy napon át elemezte az olaszokok büntetőit, a szombati edzésen pedig a tizenegyesrúgás volt a legfontosabb gyakorlat. Mindenki több sorozatot rúgott, ezután jelölte ki Luis Aragones az öt végrehajtót.
A spanyol szövetségi kapitány amúgy meglehetősen közömbösen vette tudomásul a sikert: „Nem leszek depressziós, ha kikapunk, s nem török ki eufóriában, ha nyerünk. Örülök, ha segíthetek a hazámnak, a játékosaimnak, s persze engem is örömmel tölt el a siker. Ám végtére ez a hivatásom, csak a dolgomat végzem. Mi sem játszottunk jól, el kell ismernem, lassú volt az iram, de több helyzetünk volt, mint az olaszoknak, ezért szerintem megérdemelten nyertünk.”
Ezzel mindenki egyetért, ahogy azzal is, csütörtökön teljesen más spanyol–orosz meccsre kerül sor, mint az Eb első fordulójában.