Vizsgálatot indított a rendőrség a budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház koraszülötteket ellátó osztályán, fertőzés következtében meghalt 16 napos csecsemő ügyében. Édesanyja pénteken a Budapesti Rendőr-főkapitánysághoz fordult azzal a kéréssel, hogy tárják fel gyermeke halálának körülményeit.
Kormos Endre, a BRFK sajtóügyeletese lapunknak elmondta, hogy az életvédelmi osztályhoz tartozik a rendkívüli haláleseti csoport, amely a vitás vagy a hozzátartozók szerint nem egyértelmű tragédiákat vizsgálja ki.
Az anya nem feljelentést tett, hanem kérvényt nyújtott be, az ügyet közigazgatási hatósági eljárásként terjesztették elő, tegnap megkezdték a haláleset tisztázását. A csoport először a dokumentációt tekinti át, s ha szükséges, akkor külső szakértőket kérhetnek fel a közreműködésre. Kormos Endre elmondta, ha a vizsgálat bűncselekményre utaló nyomot talál, a közigazgatási eljárás büntetőre módosul.
Emlékezetes, a Péterfy utcai kórházban május végén észlelték a megbetegedéseket, tizenhárom kis súlyú koraszülött betegedett meg baktériumfertőzés miatt. Ötöt súlyos, életveszélyes állapotban az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika intenzív osztályára helyeztek át, itt hunyt el a 16 napos gyermek. Két koraszülöttön légúti, illetve hasi műtétet kellett végrehajtani, a többi csecsemő állapota pár nap alatt
stabilizálódott.
A fertőzés okának felderítésében az Állami Népegészségügyi
és Tisztiorvosi Szolgálat jár el, megállapították, hogy mindegyik baba más intézményből került a Péterfybe, így a fertőzés forrása nem a kórház. Az ÁNTSZ e hét közepére ígéri vizsgálatának végeredményét.
Hatalmas fekete füst és a mindent elsöprő lángok – brutális videón a főváros közepén lángoló busz
