Tegnap eldőlt, hogy a Milanban folytatja pályafutását Ronaldinho, a Barcelona világbajnok brazil labdarúgója. A játékos már tegnap Milánóba utazott, átesett a szokásos orvosi vizsgálaton, és aláírta a szerződését.
A Barcelona két ajánlatot is kapott. Az angol Premier League-ben szereplő Manchester City 32 millió eurót kínált a világklasszis brazil futballistáért. Az olaszok első ajánlata mindössze 15 millió euró volt, de maga Ronaldinho az olasz csapatot favorizálta. A hoszszas tárgyalások eredményeként a Milan végül 25 millió eurót fizet: ebből 21 millió fix, 4 millió pedig eredményfüggő, utóbbi összeget akkor kapja meg a katalán klub, ha a Milan bejut a Bajnokok Ligája 2009/10-es szezonjába. Ronaldinho eladása azután került szóba Barcelonában, hogy a 28 éves aranylabdás elég gyenge idényt hagyott maga mögött: a májusban zárult spanyol szezonban mind-össze 13 bajnoki meccsen volt kezdő. Barcelonai öt éve során összesen kétszázszor lépett pályára és 91 gólt szerzett, két bajnoki címhez és Bajnokok Ligája-győzelemhez segítette csapatát.
S azzal, hogy klubot váltott, a brazil futballista az olimpián is részt vehet, amihez a Milan megadta a hozzájárulását. Ez azért meglepő, mert másik, szintén brazil világklasszisát, Kakát nem engedi el Pekingbe. „Tiszteletben tartjuk a játékos állásfoglalását, amit még Milánóba érkezése előtt tett. Amennyiben már régebben nálunk futballozna, őt sem engednénk el” – indokolta a döntést Adriano Galliani klubelnök.
Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak ki a bankok az állami támogatások farvizén
