Joan Laporta, az FC Barcelona elnöke „elbúcsúztatta” Ronaldinhót, aki szinte biztosan a Manchester Cityben folytatja pályafutását. A Premier League előző kiírásában kilencedik helyen zárt City anyagiakban nem szenved hiányt, és thaiföldi multimilliárdos tulajdonosa, Thaksin Sinawatra 32 milliós eurós ajánlatot tett a brazil világbajnokért a Barcának, amint azt Laporta el is ismerte. Ronaldinhóért a Milan is bejelentkezett, de az olaszok csak 10 milliót fizettek volna érte, így a katalán klub érthetően az angolokkal kívánja nyélbe ütni az üzletet.
Nem jár rosszul Ronaldinho sem, a hírek szerint Manchesterben 12 millió euró lesz az éves fizetése, ami épp duplája a Milánóban kínáltnak. Joan Laporta gyakorlatilag már el is búcsúztatta az idén halovány produkcióval kirukkolt 28 esztendős aranylabdást, kiemelve a korábbi érdemeit. „Kulcsszerepet játszott a Bajnokok Ligája-győzelemben és a bajnoki címekben, ezért meg kell őriznünk az emlékeinkben” – szögezte le az elnök. Ronaldinho 2003-ban a Paris SG-től 27 millió euróért szerződött a Barcelonához, amellyel 2005-ben és 2006-ban bajnokságot, utóbbi idényben pedig BL-t is nyert.
Ugyancsak barcelonai hír, hogy Joseph Guardiola vezetőedzőnek mindenképpen szüksége lenne Emmanuel Adebayorra, olyannyira, hogy a katalánok a togói csatárért Samuel Eto’o mellett még 20 millió eurót is adnának az Arsenalnak.
Szeptember elején debütál egy új Vitara
