Röpke kajakterápia a ráckevei Duna-ágon

Könyörtelenül nyár van, tobzódna az ember a szabadságban, szívná magába minél távolabbi tájak színét, illatát, kacsáknak hápogna egy vízparti nádasban, bárányfelhők arcát kémlelve várná az ebédet, szemtelen álmokra fecsérelne minden délutánt, és akkor egy júliusi szombat reggelen azon kapja magát, hogy Budapest bekebelezte, a sok kötelesség nem ereszti, a szabadságot előbb ki kell böjtölni még. A város kényszerű fogságában kevesen gondolnak arra, hogy hevenyészett tömegstrandolás helyett akár lapátot ragadva, vízre szállva is eltölthetnének egy vigasztaló napot, ha messzebb nem, legalább a Duna egyik fővároshoz közel eső mellékágán.
Nem is kell messzire menni egy kis közérzetjavító kajakterápiáért. Dunaharaszti mellett, néhány padlógáznyira a Boráros tér betonkáoszától tüskevári világ lapul a Csepel-sziget zegzugos medrében. A Gubacsi hídon túl, a ráckevei Duna-ág lomha folyású vizén, alig néhány kilométerre Budapest déli határától olyan béke honol, hogy az ember keresni kezdi a jó öreg Matula csónakját. A Kis-Duna a híd lábánál válik külön a főágtól, és ötven kilométer után Tassnál, zsilippel torkollik a Dunába. A víz sodrása elenyésző, kiváló terep annak, aki még csak kacérkodik a kajakozással, minősége pedig, ha a főváros közelsége miatt nem is kitűnő, fürdésre alkalmas. A Boráros téren még aszfaltba vasalt galambtetem, itt fészkelő gémek, récék, elvétve néhány nótázó kenus, konvojban tempózó kacsacsalád. Nádas, stégek, nyaralók, kinyúlt atlétában hasukat vakargató pecások, néhol lakatlan partszakaszok, úszólápok, valóságos retrórezervátum a ráckevei szelíd Duna-ágon, ötven kilométeren át. Akár egy délutánra is megéri eljönni, fűzek alatt lapátolva elcsendesülni, aztán kisimult idegekkel átvészelni a hőokádó hétköznapokat, mígnem egyszer egy vízparti nyaraló teraszán szenderegve arra a mézédes realitásra ébredünk, hogy teljes erőbedobással megkezdtük a szabadságunkat.