Két harmadik helyet egy csapásra: ez a summázata Talmácsi Gábor hét végéjének a Sachsenringen. A 125 kcm kategória világbajnoki címvédője ugyanis tegnap a dobogó alsó fokára állhatott a gyorsaságimotoros-vb Német Nagydíján, ezzel összetettben a negyedikről feljött a harmadik helyre. Győzött a pontversenyben is élen álló francia Mike Di Meglio, míg másodikként a hazai pálya előnyét élvező német Stefan Bradl ért célba. A vb-pontverseny állása: 1. Di Meglio (Derbi) 166 pont, 2. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 136, 3. Talmácsi (Aprilia) 109.
Honfitársunk nagyszerű edzéseredményeinek köszönhetően az első pozícióból rajtolhatott, de nagyon rosszul tette, az első helyről a tizedikre esett vissza, onnan kellett megkezdenie a felkapaszkodást. Erőfeszítése viszonylag gyorsan sikerrel járt, a harmadik kör után már ötödik volt, csak az olasz Simone Corsi, Bradl, a spanyol Joan Olive és a brit Bradley Smith haladt előtte pár méterrel. Három körrel később viszont Talmácsi is az élboly tagja volt, olyannyira, hogy Olive-ot meg is előzte. Utóbbi ugyan nem sokkal később visszavette pozícióját, de aztán hirtelen lelassult, majd végleg ki is állt.
Tíz kör elteltével az ötödik helyen motorozott Talmácsi, ugyanis időközben eléje került Di Meglio. Smith meglépett, Di Meglio, Bradl, Corsi és Talmácsi üldözte őt a verseny felénél. Tíz körrel a vége előtt Di Meglio került az élre, mögötte Smith, Bradl és Talmácsi motorozott. Pár perccel később a magyar motoros feljött a harmadik helyre Di Meglio és Bradl mögé. E sorrend a végéig megmaradt, noha az utolsó körben Smith néhány pillanatra Talmácsi elé került, ő azonban szépen visszaelőzött.
„A rajtom nem sikerült valami jól, a motor valahogy belepukkant az indulásba, de szerencsére gyorsan fel tudtam zárkózni. Elégedett vagyok, mert a harmadik helynél nem tudtam volna előrébb kerülni. Az utolsó négy-öt körben már gyakorlatilag esett az eső, nagyon csúszott a pálya, azt hittem, le is intik a futamot. Stefan gyorsabb volt nálam, nem volt lehetőségem leelőzni őt. Összességében egyre jobban megy, sikerült pole-pozíciót szereznem, harmadik vagyok a pontversenyben, a hosszú szünet előtt ez jó” – összegezte a történteket Talmácsi. Azért mi legyünk kicsit kritikusak: ha nincs az elrontott start, akkor honfitársunk megismételhette volna tavalyi sachsenringi eredményét, amikor mindenkit maga mögé utasított.
A 250 kcm-es géposztályban a mikrofonfrizurás olasz Marco Simoncelli (Gilera) nyerte a Német Nagydíjat, s ezzel összetettben átvette a vezetést, Tóth Imre (Aprilia) 17., a szabadkártyával szereplő Győrfi Alen (Honda) 18. lett. MotoGP-ben az ausztrál Casey Stoner (Ducati) sorozatban harmadik futamán győzött, a pontverseny éllovasa az ezúttal második olasz Valentino Rossi (Yamaha) lett.
Nevelőszülőknél élő gyermekek gyűjtöttek meghatározó élményeket az ÁGOTA® Táborban
