Röviden

MN
2008. 07. 24. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Elhunyt Geremek
Hetvenhat évesen autóbalesetben meghalt tegnap Lengyelországban Bronislaw Geremek volt külügyminiszter, a lengyel demokratikus ellenzék emblematikus alakja, a Szolidaritás egyik volt alapítója. Az európai parlamenti képviselő Poznantól nem messze Mercedesével belerohant egy másik autóba. (MTI)

Megállított magyarok
Nem engedtek be két magyar családot Szerbiába, mert korábban Koszovóban belepecsételtek az útlevelükbe. A belgrádi magyar nagykövet legalább tíz hasonló esetről tud. Szelestey Lajos külügyi szóvivő közölte: a Külügyminisztérium azt tanácsolja, ne utazzanak Szerbián át azok, akiknek az útlevelében koszovói pecsét van. (MN)

Már nem az USA a legerősebb?
A világgazdaság a recesszió és az infláció kereszttüzébe került – nyilatkozta Dominique Strauss-Kahn, az IMF vezérigazgatója. Úgy értékelte, hogy eddig az Egyesült Államok volt a világgazdaság legerősebb hatalma, a piramis tetején foglalt helyet. Most viszont ez a piramis a fejére állt, s a növekedés súlypontja a feltörekvő piacokra tevődött át. (Portfolio.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.