Röviden

MN
2008. 07. 20. 19:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Behódolt a kormány a vörös csillagnak
A kormány nem kíván fellebbezni vöröscsillag-ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága nagytanácsánál – közölte a Kormányszóvivői Iroda. A testület kedden közzétett döntésében azt állapította meg, hogy sérült Vajnai Attila szélsőbaloldali politikus joga a szabad véleménynyilvánításhoz, amikor az önkényuralmi jelkép viselése miatt a Fővárosi Bíróság elmarasztalta. (MTI)

Rendezett egyházi ingatlanok
Újabb negyven egykori egyházi ingatlan rendezéséről döntött a kormány – közölte a kormányszóvivő a kabinet ülése utáni sajtótájékoztatón. Budai Bernadett ismertetése szerint a döntés értelmében negyven ingatlan ügye zárul le pénzügyi kártérítéssel vagy természetbeni átadással, mintegy 2,4 milliárd forint értékben. (MTI)

Szerencsen is állnak a „díszletházak”
Szerencsen is félkész épületek állnak árván a városban – írja a Bors. A házakat „vállalkozók” emelték, hogy sanyarú sorsú, sokszor roma lakosokat jelentsenek be oda, majd pedig felvették a nekik járó szocpolt, amelyből pár százezer forintot fizettek a szerencsétlen embereknek. A lap úgy tudja, a szerencsi esetekkel kapcsolatban a rendőrség őrizetbe vette Cs. Bélát, az önkormányzat építési osztályvezetőjét, és valószínűleg további gyanúsítottjai is lesznek az ügynek. (MN)

MÁV: nincs megállapodás
Nem született megállapodás a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete és a MÁV-társaságok között a tegnapi tárgyaláson sem. Ha továbbra sem lesz haladás az egyeztetéseken, a szakszervezet legkésőbb hétfőig újra sztrájkba kezd. Bár az érdekképviselet szerint bár a megegyezésnek politikai akadályai vannak, a tárgyalások ma folytatódnak. (MTI)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.