Tüntettek a német fuvarosok
Mintegy ötszáz teherautó-vezető tüntetett járművével Németországban a hét végén a túl magasnak ítélt dízelárak miatt. A demonstráció szervezői szerint a drága üzemanyag tönkreteszi a fuvarozókat, ezért a dízel adótartalmának jelentős mérséklésére van szükség. Megítélésük szerint az üzemanyag literenkénti ára nem kerülhetne többe egy eurónál, ami a hazai fizetőeszközre átszámolva jelenleg közel 230 forintot jelent. (MTI)
Sokat fektetünk be Horvátországban
Magyarország számít az ötödik legnagyobb befektetőnek Horvátországban. Déli szomszédunkhoz 1995 óta egymilliárd eurónál is több magyar tőke áramlott, amelynek jelentős részét a Mol INA olajtársaságban lévő részesedése, valamint az OTP piaci jelenléte adja. Az összevetésben hazánkat Ausztria, Hollandia, Németország és Franciaország előzi meg. (MTI)
Új szerepet kap a taszári repülőtér
Hozzájárult a légibázis környéki öt somogyi település képviselő-testülete a taszári katonai repülőtér végleges megszüntetéséhez. Kolber István fejlesztéspolitikai államtitkár sajtóközleménye szerint a Taszárral határos települések előzetesen támogatják azt az elgondolást is, hogy a katonai bázis helyén egy nyilvános, nemzetközi, kereskedelmi repülőtér létesüljön. Kaposvár fideszes alpolgármestere, Juhász Tibor úgy reagált Kolber István bejelentésére, hogy a környékbeliek most már nem a Taszárral kapcsolatos újabb bejelentéseket, hanem a somogyi szocialista politikusok által ígért munkalehetőséget várják. (G. J. A.)
Závogyán Magdolna: kivételes gazdagságú kultúránk sokkal szegényebb volna a jászok öröksége és hagyományai nélkül
