Btk-módosítás a vörös csillag miatt?
Módosítaná a büntető törvénykönyvet (Btk.) a Magyarországi Munkáspárt 2006 annak érdekében, hogy jogilag ne lehessen szankcionálni a vörös csillag használatát – közölte Vajnai Attila, a párt alelnöke. Levélben kérték Gyurcsány Ferenc kormányfőt, kezdeményezze a Btk. módosítását, és alkotmánybírósági beadványnyal is élnek az ügyben. (MTI)
Napirenden az ingatlancsere
A fővárosi jogi, illetve a pénzügyi ellenőrző bizottság (peb) együttes ülésének összehívását kezdeményezte Demszky Gábor a főváros által a 6-os busz óbudai végállomására elcserélt kelenföldi városközpont ügyében. György István, a peb elnöke jelezte, a Fővárosi Közgyűlés döntése alapján megkötendő szerződés aláírásával vagyonvesztés érheti az önkormányzatot. A XI. kerület kérte esetleges elővásárlási jogának megvizsgálását, de készek megvenni is a területet, amelyet az Estivo Kft. szerzett meg a főváros hibájából magántulajdonba került, kizárólag közlekedési célú óbudai ingatlan átadása fejében. (MN)
Támogatás nélkül nem lesz reform
Augusztus 31-ig előkészítik az új egészségbiztosítási reform életbelépéséhez szükséges törvénymódosítások szövegét. A Népszava híre szerint négy törvény és számos kormányrendelet módosítását tervezi a tárca. A kormányrendeleteket saját hatáskörben módosíthatja a kabinet, de a törvények megváltoztatásához a Ház többségének támogatása kell. (MN)
Egyházi pénzek
Újra tárgyalóasztalhoz ülnek a történelmi egyházak szakértői és az állam képviselői. A cél, hogy olyan egyház-finanszírozási változatok kerülhessenek a döntéshozók elé, amelyek időtálló módon, több évtizedes távlatban is figyelembe veszik az egyházak és az állam jogos szempontjait. (MTI)
Visszatér a napsütés, de strandidő még aligha lesz
