Egy nappal az Unió a Mediterrán Térségért (UM) elindítása után máris jelképszerű volt a szíriai elnök párizsi útja. A negyvenhárom tagot számláló szövetség az Európai Unió áldásával – pontosabban a korábbi német ellenkezés leszerelését követően – indult útjára, amely egyelőre nem tudni, hova vezet, ám Sarkozynek minden bizonnyal megvan a terve. El-Aszad mellett Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár is ott volt a Concorde téren felállított elnöki emelvényen, a masírozó katonák között pedig két ENSZ-békefenntartó alakulat is megjelent.
A nemzetközi hírmagyarázók megosztottak az új csoportosulás esélyeit illetően. A résztvevő országok egy része ugyanis régi riválisa egymásnak, mint például az arab országok és Izrael, ugyanakkor felveti az Európai Unió megosztását is egy északi és egy déli félre. Sarkozy szerint erről szó sincs, inkább a Földközi-tenger térségének országait fogja egyesíteni a közös célok érdekében. A libanoni Dar al-Hajat szerint a mostani egyesülés új lehetőséget nyújt az arab Magreb-térségnek, amely hatalmasat veszített az Európai Unió keleti bővítésével, hiszen a gyarmati múltból fennmaradt kapcsolatok
Európa nagyhatalmai és az észak-afrikai régió között látványosan visszaestek, most viszont újra felvehetnék az együttműködés fonalát. Líbia azonban épp ezen gondolatot szem előtt tartva viszszautasította a párizsi meghívást, mivel szerinte az UM csak újabb gyarmatosítást jelent. Tripoli a mostani tervek szerint megfigyelői státust kap a szervezetben, Törökországnak pedig azt ígérték, hogy az UM-tagság nem jelenti az EU-tagság alternatíváját, ezért Ankara is beleegyezett a csatlakozásba.
Vezércikk a 7. oldalon
Magyar Péter ukrán testvéréről érdekes információk kerültek elő
