Sokkterápia a késelések megfékezésére

Kampányt indított a brit kormány az országban járványszerűen elszaporodó késelések ellen. Azoknál, akiknél a rendőrök az utcán kést találnak, kötelezővé tennék olyan kórházi osztályok felkeresését, ahol megsebesített embereket kezelnek. Emellett el kell látogatniuk ilyen bűncselekmények miatt bebörtönzött elkövetőkhöz.

Hírösszefoglaló
2008. 07. 24. 8:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A késelések következményeinek közvetlen, szándékosan sokkolónak szánt bemutatásával próbálja megfékezni a brit kormány az országban szinte járványszerűen elszaporodó ilyen jellegű bűneseteket. Jacqui Smith belügyminiszter tegnap fedett fel néhány részletet a készülő tervekről. Elmondta, azoknak például, akiknél a rendőrök az utcán kést találnak, kötelezővé tennék olyan kórházi traumatológiai osztályok felkeresését, ahol megsebesített embereket kezelnek. Emellett látogatást kell majd tenniük áldozatainak hozzátartozóinál és olyan bebörtönzött elkövetőknél, akik ilyen bűncselekmények miatt ülnek. Smith szerint a sérülések látványa és annak tudatosítása, hogy a késeléseknek milyen következményei vannak a tettes életére, keményebb hatást gyakorolhat, mintha mindenkit börtönbe küldenek.
A Nagy-Britanniában, elsősorban Londonban pusztító késelési hullám friss mérlege: csütörtöktől tegnapig hatan haltak meg ilyen támadásokban – emlékeztetett az MTI. Tavaly 26 tizenévest szúrtak halálra a brit fővárosban; az elkövetők nagy többsége tinédzser, nem egy esetben gyermek volt. Gordon Brown brit miniszterelnök közölte: a kormány napokon belül intézkedik az ilyen bűncselekmények viszszaszorítására. Brown már tárgyalt Sir Ian Blairrel, a Scotland Yard főparancsnokával az ügyről. A brit törvények tiltják kés eladását a 18 éven aluliaknak, ezt azonban a boltok többsége semmibe veszi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.