Sorra dőlnek be a magyar cégek

Tizenhárom százalékkal több fizetésképtelenséggel kapcsolatos eljárást indítottak hazánkban az év első hat hónapjában, mint 2007 azonos időszakában – állapította meg a Coface Hungary. A hitelminősítő szerint az idén a sertés- és baromfitenyésztést kiszolgáló takarmányértékesítéssel és az élelmiszer-feldolgozással foglalkozók kerülhetnek bajba.

Jakubász Tamás
2008. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Január és június között hozzávetőleg 550-nel emelkedett a felszámolási eljárások száma, s majd hétszázzal több végelszámolást indítottak, mint az elmúlt év azonos időszakában – állapította meg a Coface Hungary. Amíg 2007 első felében összesen 9390 csőd-, felszámolási és végelszámolási eljárás indult, addig az idén 10620 esetet regisztráltak. A hitelminősítő a hazai fizetésképtelenségi helyzet további, drámai mértékű romlására számít, és a szakértők szerint javulás leghamarabb 2010-ben várható. A Coface kimutatásában rögzítette: Magyarországon továbbra is magas azoknak a végelszámolási eljárásoknak a száma, amelyek felszámolássá változnak, vagyis a társaság vezetői azért kezdeményezik a megszüntetést, mert vállalkozásuk fizetőképessége veszélyben van.
A hitelminősítő cég megvizsgálta, hogy hazánkban mely iparágak vállalkozásai küszködnek leggyakrabban fizetési gondokkal. Az év első hat hónapjában megkezdett fizetésképtelenségi eljárásoknak több mint 26 százalékát kis- és nagykereskedelemmel foglalkozó társaság ellen indították, s majdnem minden ötödik eljárás alá vont cég az építőiparban tevékenykedett. Nagy számban folyik felszámolás vagy végelszámolás turisztikai, ingatlangazdálkodási vállalkozások és a gépjárműiparban tevékenykedő cégek ellen is. A Coface kimutatása szerint az őrző-védő társaságok, a fa- és bútoripari, valamint az ingatlangazdálkodással foglalkozó vállalkozások körében emelkedett a leginkább a fizetésképtelenségi eljárások száma az elmúlt esztendő első fél évében tapasztaltakhoz képest. A hitelminősítő szerint az idén a sertés- és baromfitenyésztést kiszolgáló takarmányértékesítéssel és az élelmiszer-feldolgozással foglalkozók kerülhetnek bajba.
Január és június között a legtöbb fizetésképtelenséggel összefüggő eljárás a fővárosban indult. Mindez nem számít meglepetésnek, hiszen az országban működő 496 ezer vállalkozás közül 199 ezret Budapesten jegyeztek be. Szembetűnő ugyanakkor, hogy az ebben az évben eddig megkezdett összes eljárás tíz százalékát Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében indították. Pedig az ország keleti egységében mindössze tizenötezer céget, tehát a hazánkban működő társaságok csupán három százalékát tartják nyilván. Az elmúlt években a főváros után rendszerint Pest megyében indították a legtöbb eljárást, ám idén a 65 ezer bejegyzett vállalkozás közül csak 888 anyagi helyzete romlott meg visszafordíthatatlanul. A Szabolcsban tapasztalható kedvezőtlen folyamatokról a Coface egy másik összevetése is árulkodik. A megyében január és június között kétszer annyi fizetésképtelenséggel összefüggő eljárást indítottak, mint tavaly.

Átszervez a GE. Az amerikai General Electric (GE) várhatóan kiszervezi saját részvényeseinek tulajdonába a fogyasztási cikkeket és ipari termékeket (C&I) előállító üzletágát – írja a Világgazdaság. A lépés a cég tizenötezer magyarországi munkatársának kétharmadát érintené. A társaság fényforrásokkal foglalkozó divíziójának nyolc gyára van Magyarországon, ebből kettő Budapesten, egy-egy pedig Győrött, Hajdúböszörményben, Kisvárdán, Nagykanizsán, Vácott és Zalaegerszegen. Az átszervezés a magyarországi állományt annyiban érintené, hogy az új vállalat alkalmazottaiként dolgoznának tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.