SZDSZ: futottak még

2008. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Erdélyben járt minap az SZDSZ vezérkara. Korábban nem foglalkoztatta a pártot, hogyan élnek odaát a kirekesztett magyarok, ám ha lehetett, keresztbe tett nekik. Nem véletlen az Erdélyi Magyar Ifjak szervezet nyilatkozata, amelyben egyebek mellett ez olvasható: „Legyenek szívesek, ne látogassanak ide, ne kezdjék el lerombolni azokat a bástyákat, melyek eddig meg tudtak tartani bennünket közösségként. Miközben az itteniek előbb látnák a hátuk közepét, mint önöket, otthon ugyanúgy külföldinek számítanak nemzetidegen elveikkel.”
Természetesen nem Tőkés László református püspökkel vagy Szász Jenővel (Magyar Polgári Párt) akartak találkozni a szabad madarak, hanem Markó Bélával, akinek pártja, az RMDSZ most éppen „néppártként” a román liberálisokkal és posztkommunistákkal szavaz együtt a parlamentben. (Tudni kell, hogy egy idő óta Erdélyben az SZDSZ bármely képviselőjének megjelenése provokációnak számít…)
Fodor Gábor elnök most átlátogatott, s magával vitte Eörsi Mátyás „magyarságkutatót” is. A vizitet illetően az SZDSZ-pallér megjegyezte: „Felelősséget érzünk mindazok iránt, akik határon túl magyarnak vallják magukat…” Ez szép, patetikus mondat, mindössze nem igaz: a szabad demokraták egész eddigi pályafutásán végigvonul a nemzetellenesség. És ezt ott is tudják.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.