Szerb szocialista szerecsenmosdatás

A leendő szerb kormány elkötelezte magát az ország európai jövője mellett – hangsúlyozta a belgrádi parlamentben a kijelölt miniszterelnök. A tegnap a parlamentben megszavazott új kormányban ugyanakkor részt vesz az a Szerb Szocialista Párt is, amelynek történelmét háborús bűnök árnyalják. Úgy tűnik, az uniós döntéshozók azonban nem tartják kizáró oknak több százezer ember halálát az együttműködés érdekében.

Bővelkedik „drámai” fordulatokban a szerbiai kormányalakítás. Valamennyi előre eltervezett, és gondosan adagolt, hogy Szerbia és a világ közvéleményét „meglepetésként” érje. Még le sem csillapodott az Európa-párti szerb polgárok öröme és hálája az Szerb Szocialista Párt (SPS) döntése fölött, hogy tudniillik faképnél hagyja a nacionalista jobboldalt, és a Demokrata Párttal (DS) összefogva hozzásegíti Szerbiát egy az Európai Uniónak tetsző kormány megalakításához, amikor a két újdonsült szövetséges a múlt héten újabb bombahírről gondoskodott. Nevezetesen arról, hogy Ivica Dacsics, a szerb szocialisták jelenlegi első embere, aki először vett részt a Szocialista Internacionálé kongresszusán, Athénban bejelentette: az SPS folyamodni fog a teljes jogú tagság elnyeréséért a szocialista világszervezetben. Ebben a törekvésében Borisz Tadics szerb államfő, a DS elnöke a lehető legmesszebb menő támogatásáról biztosította, s tegnap a görög fővárosban elmondott beszédében hangsúlyozta: „A múltnak [vélhetően az SPS-ének] nem kell feltétlenül meghatároznia a jövőt”. Ezt a nézetét a horvát és a bosznia-hercegovinai szociáldemokraták nem osztották, s tiltakozásuk jeléül kivonultak az ülésteremből. Nem így a szocializmus mai zászlóvivőinek népes hada, akik élükön a vendéglátó görögökkel látszólag mind egyetértettek a javaslattal, hogy a háborús bűnösként kezelt néhai Szlobodan Milosevics pártját, amely testületileg elmarasztalható a több százezer ember életét követelő délszláv háború kieszelésében és „lebonyolításában” keblére ölelje a társadalmi igazságosság, egyenlőség és testvériség letéteményese, a Szocialista Internacionálé maga.
Ez azt sugallná az avatatlan szemlélőnek, hogy az SPS szakított a Milosevics-féle irányvonallal, azért is szövetkezett kormányalakításra a „haladó” szerbiai politikai erőkkel. A valóságban azonban sohasem határolódott el egykori elnökének sem a személyétől, sem a politikájától. Vezetésében végbement ugyan egy generációváltás, az új vezetőknek a társadalmi igazságosságról vallott nézetei azonban nem nyerték meg a szerb választók bizalmát, még az egykor megrögzött szocialista szavazókét sem. A parlamentbe való bejutás is csak a reménytelenül elszegényedett nyugdíjasok hadát maga mögött tudó Egyesült Szerbiai Nyugdíjasok Pártjával (PUPS) és az újsütetű, Milosevics idejében felhízott, meglehetősen rugalmas politikai nézeteket valló oligarchiával kötött szövetségnek volt köszönhető. S most a nemzetközi közösség kedvencei, a demokraták segítségével és az EU ujjongása közepette ez a párt nemcsak, hogy visszakerül a hatalomba, hanem tisztára mosdatva, mintegy „újszülött” baloldali pártként jelenik meg a nemzetközi porondon.
Dacsics nagyon magabiztosan nyilatkozott az SPS szocialista internacionálébeli tagságáról. Elmondta, hogy a görög testvérpárt mellett bírja a német Szociáldemokrata Párt, a spanyol Szocialista Munkáspárt és még egy sor európai baloldali szervezet támogatását. Ami a bosnyák és a horvát tiltakozást illeti, arról úgy vélekedett, hogy „sajnos mindig a szomszédokkal a legnehezebb egyezkedni”, továbbá hogy szerinte nincs mögötte elvi kifogás, belpolitikai érdekeket szolgál csupán. Nagyon cinikus vélemény ez két olyan nemzet fiairól, akik a közelmúltban a legtöbbet szenvedtek a szerb szocialisták „igazságosságától”, még sincs kizárva, hogy – részben – igaz, de akkor ez nagyon szomorú a szociáldemokráciára nézve.