Már a második fordulóban eldőlt, hogy Magyarország és Németország is továbbjut a 19 éven aluliak csehországi labdarúgó Európa-bajnokságának A csoportjából, így a két gárda tegnap az első és a második hely elosztásáért játszott. Ennek a presztízsen túl a szerdai elődöntők párosítása miatt volt jelentősége, hiszen a másik kvartettben, az A jelűben két órával korábban kezdődtek a vasárnapi találkozók.
Ezek egyikén az olaszok fordulatos, kiélezett csatában 4-3-ra verték a házigazda cseheket, a másikon pedig az angolok 3-0-ra lesöpörték a görögöket, de hiába, mert a végeredmény a következő lett: 1. Olaszország 5 pont, 2. Csehország 4, 3. Anglia 4, 4. Görögország 2.
A magyar csapat nem legerősebb összeállításában szerepelt – hiányzott az eddig remeklő, gólt sem kapott kapus, Gulácsi Péter, valamint a legveszélyesebb támadó, Németh Krisztián –, részben már az elődöntőre gondolva. E célt tévesztette szem elől Simon András, amikor a 21. percben egy téves ítélet feletti dühében elrúgta a labdát; sárga lapot kapott, a tornán már a másodikat, ezért ki kell hagynia a szerdai meccset. Ráadásul a németek a 35. percben Reinartz fejesével megszerezték a vezetést, 1-0 is maradt a félidő. Szünet után, a 73. percben Simon András pazar mozdulattal, a labdát a hosszú sarokra átfejelve egyenlített, ám Risse gyors válasza 2-1-es német győzelmet eredményezett.
Valamint azt, hogy válogatottunk második lett, és szerdán 17.30-tól Olaszországgal vívja az elődöntőt Plzenben. A másik ágon cseh–német párharc zajlik majd.
A bevándorlási hivatal számolatlanul osztja az állampolgárságot Németországban
