Szerény veszteség

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,57 pontos, 0,60 százalékos csökkenéssel, 20 282,20 ponton zárt tegnap. A részvénypiac forgalma 19,9 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Munkatársunktól
2008. 07. 25. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szabó Gergely, a Raiffeisen Bank üzletkötője a távirati irodának elmondta, hogy a BUX kimaradt a régióra jellemző két-három százalékos gyengülésből, s szerény veszteséggel zárt. Ez azonban – különösen a negatív nemzetközi hangulat mellett – nem zárja ki, hogy a következő kereskedési napon a magyar részvényárfolyamok is kivegyék részüket az általános gyengülésből. Az üzletkötő kiemelte a Richter jó teljesítményét, illetve azt, hogy a Magyar Telekom a zárásra nagyjából ledolgozta napközbeni veszteségét.
Megjelentek a vevők az OTP piacán is. A részvények ára 130 forinttal, 2,04 százalékkal 6250 forintra csökkent, forgalmuk 12,4 milliárd forintot tett ki. A Mol kereskedésében elcsitult annak a hétfői bejelentésnek a hatása, hogy az olajipari cég meg kívánja venni az INA közkézhányadban lévő részvényeit. A Mol árfolyama a bejelentést követően több mint két százalékot esett, tegnap azonban emelkedett az árfolyama, és 95 forinttal, 0,52 százalékkal, 18 495 forintra erősödött, 3,4 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama három forinttal, 0,39 százalékkal, 767 forintra esett, forgalma 2,3 milliárd forint volt. A Richter-papírok 95 forinttal, 0,29 százalékkal, 33 095 forintra drágultak, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 48 millió forintos forgalom-ban 90 forinttal, 0,59 százalékkal,
15 130 forintra gyengült.
A fokozottan pesszimista nemzetközi befektetői hangulat miatt a térség fontosabb devizáival együtt gyengült a forint is az euróval szemben. Az európai fizetőeszköz lapzártakor 232,16–232,33 forintot ért.
Bill Gross, a világ legnagyobb kötvénypiaci alapjának kezelője szerint hamarosan jelentőset esik az euró is, amely már most igencsak túlértékelt a dollárral szemben, drágaságát már a magasabb európai kamatok sem igazolják – idézi a szakértőt a Világgazdaság.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.