Szombathelyen is kilép az MSZP önkormányzati frakciójából egy képviselő. A Magyar Nemzet úgy tudja, Soós József kiválásával egyfős többségbe – 15:14-arányban – kerülhet a vasi megyeszékhelyen a jobboldal. A szocialistákat elhagyó politikus ugyanis intenzív tárgyalásokat folytat a Fidesszel szövetséges Pro Savaria Egyesülettel, s nem mond le helyi képviselői mandátumáról. Az MSZP-t az elmúlt hónapokban tömegével hagyták el az önkormányzati képviselők. Közülük többen a szocialista párt neoliberális politikájával való elégedetlenségüket, mások pedig személyes, illetve érdekellentéteket jelöltek meg lépésük indokaként. Tatabányán két szocialista képviselő is kilépett az MSZP-frakcióból. Az egyik, Jóna Imre nem nyilatkozott döntése okáról, ám Szuromi Zsolt – aki konstruktív ellenzékbe vonul –, úgy fogalmazott: nem jó irányba haladnak a dolgok a baloldalon, az MSZP-ből eltűntek a baloldali értékek. Korábban huszonnégy szocialista lépett át a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba (MSZDP) a budapesti Józsefvárosban. Kilenc önkormányzati képviselő Óbudán, s három Zuglóban cselekedett ugyanígy.
Szombathelyen is fogy az MSZP
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!