Több tüntetőt is elfogtak a rendőrök

Velkei Tamás
2008. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Négy rendbontót fogott el eddig a július 5-i homoszexuális felvonulás után felállított tizenöt fős nyomozócsoport, amelynek feladata a felvonulás mentén jogellenes cselekményeket elkövető személyek felderítése. Így rendőrkézre jutott a harmincöt éves T. Sándor, aki a Kós Károly sétányon egy közlekedési balesetet szenvedett rendőrségi mikrobusz jobb ablakát egy doronggal betörte. Előállították Cs. Gábor harmincéves férfit is, aki az Andrássy úton az Oktogonnál felállított rendőrségi kordont rongálta meg, illetve próbálta megbontani. A Hősök terénél egy álló rendőrségi mikrobusz jobb oldali első visszapillantó tükrét is megrongálta, jobb első ajtajába pedig többször belerúgott. A két férfival szemben garázdaság bűncselekménye miatt indult eljárás, ugyanakkor a Budapesti Rendőr-főkapitányság hivatalos személy elleni erőszak bűntettének elkövetése miatt feljelentést tett velük szemben a Budapesti Nyomozó Ügyészségen.
Önként jelentkezett a rendőrségen H. Attila, aki a Dózsa György úton részt vett a felállított kordonok ledöntésében és a kordon talapzatának dobálásában. A huszonkét éves férfival szemben garázdaság mellett tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt indult eljárás. A tizenöt éves K. Péter a Városligeti fasoron hulladékgyűjtő kukákat borogatott, a Kós Károly sétányon pedig az út menti virágágyásokba vezetett öntözőberendezés csöveit társaival együtt az úttest közepére húzta, akadályt létesítve a szolgálati feladatokat ellátó rendőri csapaterők előtt.
A fiatalkorúval szemben szintén garázdaság vétségének elkövetése miatt indult eljárás.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.