Éppen egy héttel vagyunk a kijevi Európa-bajnokság után, és itt az összkép kifejezetten kedvezően alakult számunkra. A férfi párbajtőr egyénit Imre Géza, a nőit Hormay Adrien nyerte, férfi párbajtőr-, valamint női tőrcsapatunk ezüstérmes lett, és még a kardozó Benkó Réka is elcsípett egy bronzot. Ilyen éremkollekcióval Pekingben is kiegyeznénk, ám az Eb-eredményekből nem szabad messzemenő következetéseket levonni. Egyrészt, mert Hormay és Benkó ott sem lesz az olimpián, másrészt pedig a felkészülés közepette nyújtott teljesítmények nem feltétlenül mérvadók. Így ezzel nyugtathatjuk magukat kardozóink halovány kijevi produkciója után is, mert a világbajnoki címvédő csapatunktól a hetedik hely bizony kevés.
Esélylatolgatás gyanánt reálisabb lenne a tavalyi szentpétervári vb-t citálni, azt, hogy ott a Nemcsik Zsolt, Lontay Balázs, Szilágyi Áron, Decsi Tamás összetételű kardcsapat mellett a párbajtőröző Kulcsár Krisztián is aranyérmes lett, férfi párbajtőrcsapatunk (Kulcsár, Imre, Boczkó Gábor, Kovács Iván) és a tőröző Mohamed Aida pedig a dobogó harmadik fokára lépett. Ám amíg Mohamed és a párbajtőrcsapat érme egyáltalán nem volt váratlan, a két arany nagyon is. Kulcsár számottevő egyéni eredmény nélkül, 36 évesen ért fel a csúcsra, a kardcsapat pedig a vb előtt az első tízben sem volt a világranglistán, akkor még az is kétségesnek tűnt, egyáltalán kijut-e az olimpiára.
Itt kell megjegyezni, hogy a kvalifikáció áldozata lett a Sydneyben és Athénban is aranyérmes Nagy Tímea. Pekingben női párbajtőrben csak egyéni versenyt rendeznek, nemzetenként legfeljebb két indulóval, és a ranglistán Szász Emese és Mincza Ildikó is megelőzte. Ám Mincza esetében az előzés is kevés lett volna, két Világkupa-győzelem kellett ahhoz, hogy beférjen a szűk olimpiai mezőnybe. Pekingben ugyanis egyéniben csak 32-es táblán vívnak, a csapatversenyben pedig csupán nyolc, férfi párbajtőrben a rendező Kína belépésével kilenc együttes lép pástra. Következésképpen az olimpián jóval könnyebb érmet szerezni, mint egy Világkupa-versenyen! A magyar esélyeket ráadásul javítja, hogy mindhárom együttesünket a legjobb négy között jegyzik a világranglistán, tehát ha az első mérkőzésüket megnyerik egy papíron gyengébb csapat ellen, akkor mindenképpen éremért vívnak. A négy évvel ezelőtti történések azonban óvatosságra intenek, hiszen már Athénban is ugyanez volt a helyzet, és ott női párbajtőrözőinket a kanadaiak, férfi kardozóinkat pedig az amerikaiak az alsó ágra küldték, így csak az 5–8. helyért vívhattak tovább.
S mit tesz a sors, a franciák mögött második helyen kiemelt Nemcsikék ismét az amerikaiakkal mérkőznek meg a négy közé jutásért. A döntőért pedig várhatóan az oroszok következnének, amennyiben a kínai együttes nem okoz szenzációt. Nébald György szövetségi kapitány szerint ezzel az eshetőséggel is számolni kell: „Hat nagyjából egyforma képességű csapatnak van esélye, hogy megnyerje az olimpiát: alapvetően a franciának, az orosznak, az olasznak, a fehérorosznak és a magyarnak, de a kicsit haloványabb, viszont hazai pályán levő Kínát is ebbe a körbe kell sorolnunk. Számunkra persze az a legfontosabb, hogy az első meccsünkön az amerikaiak ellen ne ismétlődjön meg az athéni baleset. A csapatnak mindenképpen a négybe kell kerülnie, és ott jó lenne egy dobogós helyezést elérni. Az egyéni is többesélyes, és sajnos ötven százalék az esély arra, hogy a tizenhat közé jutásért Decsi Tominak és Szilágyi Áronnak egymással kell vívnia.”
Női tőrben csapatban Oroszország, Lengyelország, Magyarország, Olaszország, Kína, Németország, Egyesült Államok és Egyiptom kvalifikálta magát az olimpiára, ez a kiemelési sorrend is, vagyis a mieink az elődöntőbe jutásért azokkal a németekkel vívnak, akiket Szentpéterváron és Kijevben is vért izzadva, egyetlen tussal győztek le. Ám Bernát Zoltán szövetségi kapitány különösebben nem tart az ellenféltől: „A vb-n Varga Gabi beteg volt, most pedig az Eb-n nem vívtak jól a lányok, Gabi se, Aidát pedig le is kellett cserélnem. S ha azt nézzük, hogy így is mindkétszer legyőztük őket, akkor nem olyan vészes a helyzet. A házigazda Kína se lett volna könnyebb ellenfél, sőt! Ezzel együtt természetesen a németekre is nagyon oda kell figyelnünk, mert ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor a világranglista első hat helyezettje között bármilyen sorrend előállhat. Így mi is lehetünk elsők, de hatodikok is. A cél a dobogó, egyéniben pedig azt várom, hogy legalább egy versenyzőnk jusson be a nyolc közé.”
Férfi párbajtőrben a magyar együttes áll a világranglista élén, és a négy közé jutásért a Kína–Dél-afrikai Köztársaság mérkőzés győztesével találkozik, vélhetően a házigazdákkal. A franciákkal, akiktől az athéni olimpia, egy hete pedig a kijevi Eb döntőjében kikapott, Pekingben is csak a fináléban futhat össze. Szó se róla, ideális terep lenne a visszavágásra. S az nem hangzik rosszul, hogy nálunk van a regnáló világbajnok (Kulcsár), az aktuális kontinenselső (Imre) és a tavalyi összetett Világkupa-győztes (Boczkó). Ha mindehhez még hozzávesszük, hogy a női egyéniben két klasszisunk is akad, akik idén több egyéni Világkupa-versenyt nyertek (Szász, Mincza), akkor a szövetségi kapitányok közül kétségkívül Kulcsár Győző rendelkezik a legtöbb ütőkártyával. A négyszeres olimpiai bajnok ennek megfelelően optimista, de azért óvatos duhaj is: „Három érmet szeretnék! De hol az az egy?!”
Az olimpiai csapat. Férfiak, párbajtőr: Boczkó Gábor, Imre Géza, Kulcsár Krisztián; kard: Decsi Tamás, Nemcsik Zsolt, Szilágyi Áron; nők, tőr: Knapek Edina, Mohamed Aida, Varga Gabriella; párbajtőr: Mincza Ildikó, Szász Emese; kard: Nagy Orsolya. Tartalékok: Kovács Iván (párbajtőr), Lontay Balázs (kard), Ujlaky Virgine (tőr).
Lakáshitel: kedvezményes hitelekkel rukkoltak ki a bankok az állami támogatások farvizén
