A főváros utcáit még tegnap is takarították a közterület-fenntartók a csütörtökön késő este kitört vihar után, főként a II. kerületben és a Margitszigeten kellett hordalékot, letört ágakat eltávolítaniuk. Budapesten közel nyolcvan, míg Pest megyében több mint tíz esetben riasztották éjszaka a tűzoltókat viharkárok elhárításához, és a bejelentések tegnap reggel is folytatódtak. Sok fa kidőlt, több helyen épületek is megrongálódtak, de senki nem sérült meg a rendkívül erős, 130 kilométeres sebességet is elérő szélben. A lezúduló nagy mennyiségű csapadék miatt több vonalon leállt a villamos-, a busz- és a troliközlekedés, pincéket, alagsorokat, aluljárókat öntött el a víz – közölte a BKV és a fővárosi tűzoltóság szóvivője. Amint arról a Heol.hu beszámolt, a felhőszakadás Hatvanban is gondot okozott, a buszállomás környékén akadozott a forgalom.
Vadász Vilmos meteorológus kifejtette, hogy az idei nyár jóval csapadékosabb a megszokottnál, a főváros és környékén a korábban júliusban mért átlagmennyiség két-két és félszeresét mérték eddig. Az ország kétharmadán is több eső esett a sok évi átlagnál. Viharos széllökésekkel, esetenként jégesővel járó zivatarok még tegnap is előfordultak főként a déli és keleti részeken, hét végére azonban már napsütést és legfeljebb kisebb záporokat jósolnak a szakemberek.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a Milan elleni vereség után + videó
