Új megméretés Belgrádban?

Pataky István
2008. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Miniszteri kérés. Önkéntes megadásra kérte a Nemzetközi Törvényszék által körözött szerb háborús bűnösöket Ivica Dacsics szerb belügyminiszter, nyilvánvalóvá téve azt is, hogy csak külső nyomásra, jobb meggyőződése ellenére hajlandó minimális mértékben együttműködni a hágai intézménnyel.
A Szerbiai Szocialista Párt elnöki tisztét is betöltő politikus az állam érdekével indokolta a B 92 televízióban elhangzott kérését. (MTI)


Belgrád önkormányzatának irányításáért még az országos hatalom megszerzésénél is ádázabb küzdelem zajlik. Borisz Tadics államfő – miután korántsem zökkenőmentes tárgyalássorozat után a szerb törvényhozásban sikerült tető alá hozni a demokrata-szocialista koalíciót, meggátolva ezzel a Vojiszlav Seselj-féle radikálisok hatalomra jutását – offenzívát indított a főváros önkormányzatának ellenőrzéséért, s annak ellenére sikerrel járt, hogy ott már győzelmet ünnepeltek a radikálisok. A szocialisták az országos hatalmi pozíciót féltve kihátráltak Seseljék mögül, így tökéletes patthelyzet alakult ki Belgrádban. Tegnap a közgyűlés beszüntette munkáját, elmaradt az elnök és a főpolgármester megválasztása is. Ivica Dacsics szocialista pártelnök bejelentette, hogy mivel a teljes demokrata tábor elfogadhatatlan pártjának, a legtisztességesebb megoldás az új helyhatósági választások kiírása lenne. Ez utóbbit jósolja Alekszandar Vucsics, a Szerb Radikális Párt főtitkára is, aki tegnapig a főpolgármesteri poszt várományosa volt.
Közben szervezkednek a dél-szerbiai albánok. A Vajdaságma hírportál beszámolója szerint Presevo és Bujanovac községekben egynemzetiségű, albán önkormányzati szervek alakultak. Ragmi Mustafa, a presevói helyi képviselő-testület elnöke kijelentette: szerbek azért nem kerültek a helyi hatalomba, mert az Albán Demokrata Pártnak és a Demokratikus Cselekvés Pártjának megvan a többsége, vagyis nem volt szükség mások bevonására. Bujanovacon albán polgármestert választottak Shaip Kamberi személyében. Itt a képviselő-testület élére az a Jonuz Musliu került, aki most a Demokratikus Haladás Pártjának vezetője, ám hét-nyolc éve még a helyi gerillák politikai biztosa volt. Kamberi közölte, hogy a helyi szerb politikusok elégedetlenek voltak az albán pártok ajánlatával, ezért nem tagjai a koalíciónak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.