Vasutassztrájk fél napig

Országosan 13 órakor felfüggesztette az éjfélkor kezdett sztrájkját a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ). A vasúttársaság szerint az akció kifulladt, a szakszervezet viszont úgy ítélte meg, sikeresek voltak, hiszen megbénult a forgalom. Egy biztos, továbbra sincs egyezség a VDSZSZ követeléseiről, ezért a szakszervezet új stratégiát alkalmaz: a jövőben három-négy megyében elkezdi, majd néhány nap múlva másik három-négy megyében folytatja a munkabeszüntetést.

Bákonyi Ádám
2008. 07. 24. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Sikeres volt a munkabeszüntetés, megbénult a forgalom, a vasúton káosz alakult ki – összegezett Gaskó István, a VDSZSZ elnöke, miután négy megyét leszámítva 11-kor, országosan 13 órakor felfüggesztették az éjfélkor kezdett sztrájkot. A VDSZSZ elnöke szerint az akció még nem hozott eredményt, mert nem sikerült megállapodni követeléseikről.
*
A VDSZSZ elnöke szerint az akció még nem hozott eredményt, mert nem sikerült megállapodni követeléseikről.
Napközben egyébként kiderült, hogy a Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Jász-Nagykun-Szolnok és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben két órával tovább folytatott sztrájk egyfajta főpróbája volt az új szakszervezeti stratégiának. Miután hosszú távú konfliktusra rendezkedik be, a VDSZSZ a jövőben három-négy megyében elkezdi, majd néhány nap múlva másik három-négy megyében folytatja a munkabeszüntetést. Tény, hogy Kelet-Magyarországon gyakorlatilag megszűnt a vasúti közlekedés, de összességében kaotikus volt Budapest vonatforgalma, ahogy több nagyvárosé is.
A MÁV szerint kifulladt az akció, a forgalom területén az éjszakai műszakban 1683 vasutas közül 1648 dolgozott, a nappali műszak pedig ennél is kedvezőbb volt: 2549 forgalomirányításban részt vevő munkatárs közül 2502 fő (98 százalék) vette fel a munkát. Az 1243 vonatból 808, azaz 65 százalék közlekedett – hangsúlyozta a vasúttársaság, kitartva amellett, hogy a szakszervezeti követelések irreálisak és teljesíthetetlenek.
A MÁV cáfolta, hogy bármiféle módon veszélyeztette volna az utasok és a vasúti közlekedés biztonságát. A VDSZSZ szerint ugyanis a sztrájk megkezdése után előfordultak olyan esetek, amikor szabálytalanul elvégzett fékpróbával indultak el vonatok az országban.
Az intercity-forgalom délután három óra után állt helyre, 18 óra után már kiszámítható, menetrend szerinti forgalom volt a budapesti elővárosi közlekedésben is. A távolsági és nemzetközi járatoknál valószínűleg ma reggel üzemkezdetre áll csak helyre a teljes forgalom.
A tárgyalások ma folytatódnak a VDSZSZ követeléseiről. Ezek közül a legfontosabb a 10 százalékos többletbéremelés a kiszervezett MÁV-társaságok munkavállalóinak a megajánlott 6,9 százalék felett, illetve a MÁV Cargo privatizációs bevételéből 250 ezer forint kifizetése valamennyi vasutas számára. Ez egészült ki azzal a követeléssel, hogy a korábban bezárásra szánt 38 vasúti szárnyvonalon maradjon meg a személyszállítás, valamint a munkáltató 1,1 százalékos béremeléssel kompenzálja a vártnál magasabb inflációt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.